Otthon

Arany-emlékév: 200 éve született az egyik legnagyobb magyar költő

Napra pontosan 200 éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Arany János a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai – olvasható a wikipédián.

Arany János, a legnagyobb magyar epikus költő, az MTA tagja, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Meghalt 1882. október 22-én Budapesten. MTI Fotó

Páratlan gazdagságú szókincs

Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.

Arany János, a legnagyobb magyar epikus költő, az MTA tagja, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Meghalt 1882. október 22-én Budapesten. MTI Fotó

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.” Arany János

Arany-emlékév

Áder János szerint Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. A köztársasági elnök Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg csütörtökön, a költő születése 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatot – tájékoztatott az MTI.