Siker

Megvan Magyarország sommelier-bajnoka

Tüü Péter nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2017 címet a vasárnap Budapesten megrendezett Magyar Sommelier Bajnokságon. A második helyen Angerman László, míg harmadikként Sutus Attila végzett – közölte vasárnap a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz).

A Masosz célja a verseny megrendezésével, hogy a magyarországi sommelier-szakmában dolgozóknak minden évben magas szintű, a nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítson. Az elődöntőt február 11-én tartották meg Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Duna Borrégió Borút Egyesület támogatásával; innen a három legtöbb pontot elért versenyző került a döntőbe. A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével megrendezett döntő szakmai zsűrijének elnöke Fabók Mihály háromszoros magyar sommelier-bajnok, tiszteletbeli elnöke Gál Péter helyettes államtitkár volt.

Fotó: Unsplash/ Alex Holyoake

Fotó: Unsplash/Alex Holyoake

A döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó képviselői és az érdeklődők előtt mérték össze tudásukat. A döntőben a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán, az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről a versenyzők, majd borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés-feladat zárta, melynek során magnum palackos pezsgőt kellett 15 pohárba egyenlő részben kitölteniük.

A döntő előtt adták át a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért idei díjait Cseh Gábornak szakíró, Bíró Lajos séfnek vendéglátás, Kovács Nimródnak termelő, Mészáros Gabriellának oktató, Tálos Attilának pedig kereskedő kategóriában.