Siker

Tarján Zsófi: „A színpadon egészen emelkedett tudatállapotba kerülök”

Hamarosan újabb lemezzel jelentkezik a Honeybeast, pedig még a 2016-ban indul Csakazértis turnéjuk utolsó állomásai is előttük állnak.

Sokat játsszák a rádiók a számaitokat, de azt talán kevesebben tudják, hogy festesz is. A Bódottá album minden dalcíméhez külön illusztrációt is készítettél. Melyik volt előbb, a zene vagy a festés?
Talán a zene, teljesen természetesen volt jelen az életemben egész kis koromtól. Anyám mesélte, hogy egyéves koromban egy olyan dallamot kezdtem magamban dúdolgatni-gőgicsélni, amit a terhessége idején énekelt nekem sokat, azóta pedig máshol nem hallhattam. Otthon természetes közeg volt az együtt éneklés, zenélés. Meg sem fordult soha a fejemben, hogy én ezt nem szeretném csinálni. Inkább a színészettel kapcsolatban éreztem, hogy nem nekem való. A képzőművészet azért kicsit később került be a képbe. A festésre leginkább akkor van időm, ha otthon vagyok – egy intenzívebb időszakban, például egy nyári turné alatt nincs időm mindennap leülni a vászon elé.

Forrás: Tarján Zsófi

Forrás: Tarján Zsófi

A színészet miért nem?
Amikor a színészek színpadra lépnek, egy szerepet játszanak, amire, úgy érzem, én képtelen lennék. Nem érzem jól magam abban a szituációban. Én csak magamat, csak magamból tudok adni. Nem tudok álarcot ölteni, ez külön szakma, művészet.
Amikor fellépek a színpadra, emelkedett tudatállapotba kerülök. Én úgy hívom, olyan ez, mintha megszűnne a normális világ és csak az a közeg létezne, amelyben a színpad és a közönség van. Lebegés…
Mintha egy burokban lennénk a zenekarral, amelybe bevonjuk a közönséget is. Különösen igaz ez akkor, amikor a tömeg együtt él, együtt énekel a zenével. Annyira átszellemülök ilyenkor, hogy például azt sem veszem észre, ha megsérülök. Tavaly a Kobuciban egy csomó óriási lufival készültünk, hogy majd azokat a koncert közben bedobjuk a közönségnek. Csakhogy nem számítottunk arra, hogy a lufikat a színpad irányába is dobálják majd, és hirtelen egy felénk száguldó léggömb nekiütközött a mikrofonállványoknak, de olyan szerencsétlenül, hogy az ütkzés pillanatában letépődött a hüvelykujjam körme. Annyira az előadásra koncentráltam, hogy csak a koncert végén tűnt fel, hogy valami nagyon fáj – ekkor vettem észre, hogy mi történt velem. A koncertek alatt arra van minden idegszálam kihegyezve, hogy a közönségnek adhassak, abban a tudatállapotban az ilyen lényegtelen apróságok eltörpülnek.

Forrás: Tarján Zsófi

Forrás: Tarján Zsófi

A vége felé közeledtek a Csakazértis turnénak. Hogy éreztétek magatokat?
Ennyire sikeres klubszezonunk még nem volt, nagyon jól éreztük magunkat. Úgy vagyunk mi a srácokkal, mint egy nagy család, mindenki nyűgjét-baját elviseljük vagy megbeszéljük. És hát persze a lábaim előtt hevernek (nevet). Még nincs vége a turnénak, de már készülünk a március 18-i lemezbemutató koncertünkre, amit az Akváriumban tartunk majd meg – úgyhogy amint egy turnénak vége, rögtön indulunk is a következőre.

Forrás: Tarján Zsófi

Forrás: Tarján Zsófi

Mivel készültök a lemezbemutatóra?
Természetesen sok új dalt fogunk játszani, és igyekszünk a hely adottságainak megfelelően a lehető leglátványosabb koncerttel készülni. Szeretnénk játszani vizuális elemekkel, fényekkel, mindezt professzionális szinten. A nyári turnénkra azt tervezzük, hogy külön fényes stábbal megyünk majd mindenhová.
Két évvel ezelőtt azt nyilatkoztad, szeretnél minél többet koncertezni. Hogy állsz most ezzel a kívánsággal, teljesült?
Abszolút! 2006 óta vagyok a színpadon különféle zenekarokkal, a pályám kezdetén még nagyon nehéz volt fellépési lehetőségeket találni. Ez az álmom azóta már valóra vált. Való igaz, hogy fárasztó ez a pörgős életmód, sok utazással, éjszakába nyúló próbákkal és gyakorlással jár, de ettől függetlenül nagyon boldog vagyok benne. Nagyon vágytam rá és mindennél jobban szeretem…