Siker

Tanulás vagy élmény? Mindkettő!

Ha meghalljuk a szót, élménypedagógia, tapasztalati tanulás, mindenkinek egyből a kísérletezés, a természeti megfigyelések, a látott tapasztalatok oktatásban való beépítése jut az eszébe, s kevesen gondolnak bele abba, hogy élményt minden tantárgy adhat. Igen, a humán tárgyak, még akár a történelem is.

Csodálatos iskolába jártam, egy álmos kisváros rozzant lakótelepének szélén, de főleg csodás tanáraim voltak, akik nemcsak rajtunk, gyerekeken, de egymással is összedolgoztak, leginkább humán tanáraink. Emlékeszem, ötödikesként megilletődve vettük tudomásul, hogy ezentúl már olyan komoly tantárgyakat is tanulunk majd, mint a történelem: komoly és vaskos könyveket kaptunk, tele idegen és ijesztő szavakkal. Őskor, ősember, gyűjtögetés: alapjában véve mese, mégis komoly tudomány. Igaz mese. Ahhoz, hogy ezek a történetek kézzelfoghatóak legyenek számunkra, rajzórán agyagoztunk, edényeket készítettünk, olyanokat és olyan módszerekkel, mint az ősemberek. Gyakran nem maradtunk a teremben, hanem kimentünk a természetbe és megnéztük, milyen bogyókat gyűjthettek, milyen anyagokból építhettek kunyhót maguknak, s vajon milyen módszerekkel. Annyira belefurakodott ez a téma az agyunkba, hogy minden szünetben nekiálltunk egy saját kunyhónak. De elmentünk állatkertbe is megnézni az állatok bundáját, amelyekből ruhát készített az ősember. Csak arra emlékszem, hogy rengeteget voltunk a természetben azon az őszön, s töviről hegyire végigbeszéltük, vajon hogy élhettek őseink (épphogy csak nem indultunk neki mamutot vadászni). Gyűjtöttünk is bogyókat az általunk készített agyagedényekbe, amiket ki is színeztünk őseink által is hozzáférhető színezékekkel.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Magyarórán a fellelhető legősibb ritmusokat kántáltuk, sőt mi magunk is írtunk sámánverseket, énekórán pedig ősi dallamokat dúdoltunk. Csodálatos három hónap volt, azt hiszem, sosem fogom elfelejteni. Nemcsak összeértek humán tantárgyaink és súrolták egymást, de valójában össze is fonódtak, néha nem is tudtuk megmondani, milyen órán vagyunk épp: ősemberek voltunk.

Tanulás + élmény = élménypedagógia

De mit is kaptunk azon kívül, hogy azon az őszön mi is átalakultunk? Az élmények hatására közösséggé kovácsolódtunk, megismertük egymást, nem csak osztály, csapat lettünk. Azáltal, hogy ki lettünk mozdítva az addigi megszokott komfortzónánkból, új dolgokat tapasztaltunk meg. Nemcsak a személyiségünk fejlődött, de új dolgokat tanulhattunk meg a világról, sőt, ami még fontosabb, önmagunkról is. Fény derült addigi rejtett képességeinkre, valakiről kiderült, hogy csodás verseket tud írni, másról pedig az, valódi építész, vagy épp bogyószakértő.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Azáltal, hogy elhagytuk a megszokott közeget, maradandóbb, mélyebb lett a tudásunk, tapasztalataink egy életre megmaradtak. Már biztos, hogy sosem fogom elfelejteni az edénykészítést, a bogyószedést vagy a kunyhóépítést. És persze ne úgy képzeljük el, hogy hétfőtől péntekig, 8-tól 2-ig kint lebzseltünk az udvaron vagy a közeli erdőben, igenis komoly munkát végeztünk a tanteremben is: feldolgoztuk, lerajzoltuk, elmeséltük tapasztalatainkat, fogalmazást írtunk belőlük, sőt, nagyon komolyan számot is adtunk a tudásunkról a témazárók idején. S persze mindenki ötöst kapott…

A témával Élménypedagógia címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása 17:10-től. Vendégeink lesznek dr. Szerényi Gábor, Nagy Gergő Zoltán, Németh István és meglepetés hölgyvendég is érkezik a stúdióba.

A pénteki adást ezen a linken nézhetjük vissza.