Siker

Már csak pár napig lehet jelentkezni a komolyzenei tehetségkutatóba

Január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban – kicsik, tinik és nagyok – adhatják be jelentkezésüket.

A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31., a nagyok hangszeres kategóriájába az 1992. június 1. és 1997. május 31., a nagyok énekes kategóriájába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született gyerekek, fiatalok jelentkezhetnek.

Kökény Tamás nagybőgős (b), Jónás Dániel klarinétos (j4) és Váradi Gyula hegedűs (j2), valamint Meskó Ilona, a MÁV Szimfonikus Zenekar karmestere (j3) a Virtuózok című tehetségkutató verseny gálakoncertjének próbáján az Uránia Filmszínházban 2016. szeptember 28-án. A Papp László Budapest Sportarénában október 15-én a második évad versenyzői és az első széria nyertesei erre az estére készült darabokkal, közös produkciókkal lépnek színpadra. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A szervezők közleménye szerint a műsor évről évre bizonyítja, hogy nem csupán a popzene hozhat világraszóló sikert és zenei karriert. A tehetségkutatóba a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül lehet jelentkezni az adatlap kitöltésével és egy videó feltöltésével a pályázó által előadott zeneműről. „Nekem az egész életem megváltozott. Olyan helyeken léphetek fel, amikről eddig csak álmodtam. Alig várom, hogy márciusban a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozhassak. Ezt mind a műsornak, a nézőknek köszönhetem”–- idézik Kökény Tamást, aki első próbálkozásra nem járt sikerrel és hamar kiesett a versenyből, azonban a műsor második évadát már megnyerte. A nagybőgős saját példája alapján mindenkit, azokat is, akik már korábban jelentkeztek és kiestek vagy be sem jutottak az adásba, arra biztat, hogy próbálkozzanak újra.

A jelentkezés lezárása után Budapesten és néhány vidéki városban is egyéni meghallgatásokat tartanak. Április 7-től kezdve minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok középdöntőiből három-három versenyző jut a május 19-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg. A Virtuózok 2017 tavaszán lesz látható a Duna csatornán.