Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Te + Én

Így turbózza fel szexuális életünket a meditáció

Egyre több helyről halljuk, hogy érdemes lenne elkezdenünk meditálni, mert nagyon egészséges testünknek is, lelkünknek is, szóval már rátettük az újévi fogadalmaink listájára. Jól tettük, ugyanis itt egy újabb ok, hogy belevágjunk! (De ne csak január elsejétől! Elkezdhetjük már ma is!)

Idézzük fel legjobb szexuális élményünket! Csak nyugodtan, merüljünk bele az emlékekbe – ugye, hogy mennyi mindenre emlékszünk? Fel tudjuk idézni, nemcsak azt, hogy hol és kivel volt, de átéljük a hangokat, illatokat, érzéseket. Valószínűleg igazán jelen voltunk azokban a percekben. És most idézzünk fel egy átlagos vagy kevésbé jól sikerült lepedőakrobatikát! Amikor valami teljesen más járt a fejünkben, és egyszerűen nem tudtunk odafigyelni a másikra, valamilyen zavaró tényező elterelte a figyelmünket az együttlét öröméről.

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/ CC0 License

Párkapcsolataink minőségének egyik legfőbb fokmérője az intimitás. Márpedig intimitás csak úgy alakulhat ki, ha jelen vagyunk, ha párunkra figyelünk, és ő ránk figyel. Ha képesek vagyunk együtt érezni vele, őszintén megnyílni felé. A meditáció segít abban, hogy megtaláljuk az egyensúlyt önmagunkban, hogy felismerjük saját érzelmeinket, ezáltal ezeket könnyebben ki tudjuk fejezni partnerünk felé is. A meditáció megtanít arra is, hogy jelen legyünk. Napi 10 perc látszólag egy helyben ücsörgés, aminek során hagyjuk, hogy gondolataink szabadon áramoljanak, de nem kapaszkodunk bele egyikbe sem, tehát nem kezdünk el agyalni és rágódni a problémákon, igazán megtanít minket arra, hogy legyünk benne a pillanatban. Ennek segítségével pedig nemcsak a szex, a kapcsolataink, de egész életünk is teljesebb és örömtelibb lesz.