Csillagok

Több tíz kiló fogyás napi tíz perc sétával

Az ember néha elképesztő teljesítményekre képes egyetlen apró momentumnak köszönhetően. Ezek a nők döntöttek, nem adták fel, és ma már új emberként élik az életüket.

Az ő történetük nem úgy kezdődött, hogy megirigyelték a modellek testalkatát, hanem egyszerűen csak nem érezték jól magukat a bőrükben, vagy egészségügyi problémákkal küszködtek, és rádöbbentek, hogy változtatniuk kell. Számukra aztán tényleg nem volt könnyű megvalósítani ezt a változást, mégis sikerrel jártak.

Mínusz 45 kiló a stresszevés elhagyásával

Jessica 2012-ben szűnni nem akaró fejfájással kereste fel az orvosát. Akkor kiderült, hogy magas vérnyomással küzd, mely akár életveszélyes is lehet, döntenie kellett. Eleinte csak gyógyszeres kezelést kapott, de tudta, ha tartós változást akar elérni, és valóban fontos számára az egészsége, akkor az életmódján is változtatni kell. Korábban ha dühöt, szomorúságot érzett, vagy egyszerűn csak unatkozott, evett. Tisztában volt azzal, hogy ez nem helyes, így első lépésként erről mondott le. Tudta, hogy a tartós változásokhoz a testmozgásra is szükség lesz, de azt csak később iktatta be. Eleinte csak reális célokat tűzött ki maga elé, és lépésről lépésre haladva sikerült búcsút intenie 45 kilónak.

Napi tíz perc sétával kezdődött!

Kirsten 25 éves volt, amikor magas vérnyomást, magas koleszterint és prediabéteszt állapítottak meg nála. Tulajdonképpen nem lepődött meg, hiszen családi örökség volt valamennyi betegség, de úgy döntött, ahelyett hogy beletörődne a sorsába, változtat, és megpróbál példát mutatni kislányának is. Mozogni akart, de nem mert elmenni edzőterembe, így kezdetben napi háromszor 10 percet sétált. Idővel egyre több mozgást iktatott be az életébe, melyeket otthon végzett. Biztonságban és kényelemben érezte magát, és ez sokat segített neki abban, hogy ne adja fel. Az egészséges ételek és a mozgás segített neki megszabadulni 46 kilótól. Bár kezdetben erről nem mert beszélni, mert szégyellte, hogy ennyi fölösleg volt rajta, később rájött, hogy a saját történetével motiválhat másokat is.

25 év és 169 kiló volt a kiindulás

2014 augusztusában az akkor 25 éves Simone úgy döntött, hogy életmódot vált. Akkoriban a fiatal lány alatt 169 kilót mutatott a mérleg, és egyáltalán nem volt boldog. Kőkemény diétába és edzésbe kezdett, illetve egy gyomorszűkítő műtéten is átesett. Húsz hónap alatt 92 kilótól szabadult meg. Ő is büszkén vállalta a saját történetét, sőt, folyamatosan fotókat készített, melyeken látható volt a drasztikus változás. Azt hinnénk, hogy csak támogatást és elismerést kapott, de ez nem így van. Sokan csalónak nevezték a lányt, így azért, hogy mindenkit meggyőzzön, azt is megmutatta, amit addig szégyellt, a megereszkedett bőrét.

Nem csak huszonévesen garantált a siker

Patti 2009-ben azon kapta magát, hogy 107 kilós és cukorbeteg. Tulajdonképpen nem lepődött meg, hiszen korábban igazi érzelmi evő volt. Mindegy volt, hogy öröm vagy bánat, Patti csak azt érezte, hogy ennie kell. Az orvosai figyelmeztették, hogy ha nem farag le a súlyából, annak komoly következményei lehetnek, ezért beiratkozott a közeli edzőterembe. Kezdetben csak sétált a futópadon, de amikor elkezdtek leolvadni a kilók, tudta, hogy aktívabb mozgásra van szüksége. Jöhetett a zumba és a spinning. Nem meglepő, hogy megszabadult 46 kilótól. És mielőtt bárki azt hinné, hogy a fiataloknak könnyen megy, Patti ekkor már majdnem 40 éves volt.

A csokival együtt 45 kiló is már a múlté

Amy mindig is mosolygós nő volt. Ha megnézzük a fogyás előtt és után készült képeket, bár a változás látványos, a mosolya mégis elárulja, hogy ugyanaz a hölgy van a képeken. Amyt egy darabig nem zavarták a pluszkilók, de idővel rájött, hogy ha sokáig a gyermekei mellett szeretne lenni, akkor kénytelen változtatni néhány dolgon. Számára a legnehezebb az volt, hogy le kellett mondania az édességekről. De megtalálta a megfelelő helyettesítő termékeket, és büszke arra, hogy nem engedett a csábításnak. Ez nem is meglepő, hiszen a csokoládéval együtt 45 kilótól is elbúcsúzhatott.