Siker

Megváltom a világot! De majd csak holnap… – A kapunyitási pánik riasztó izgalma

Egész gyermekkorunkban arra várunk, hogy felnőjünk. Hogy ne kelljen reggel 8-ra suliba menni, ne kelljen éjfélre hazaérni. Hogy a szüleink ne szólhassanak bele, mennyi csokit eszünk, meddig ülünk a számítógép előtt, és milyen színűre festjük a körmünket. És amikor eljön az idő, hogy végre saját lábunkra állhatunk, akkor… jön a pánik!

A kapuzárási pánikról már mindenki hallott. Láttunk deres halántékú urakat piros sportkocsiban száguldozni, huszonéves lánykákat ölelgetni, láttunk már éltes asszonyokat miniszoknyában billegni, tiniként kuncogni. Ellenben a kapunyitási pánikról sokkal kevesebbet tudunk, mi több, sokan nem is értik, mi is ez az egész. Hadd magyarázzam el most ezt, részben saját tapasztalataim alapján!

Fotó: iStock.com/Kladyk

Fotó: iStock.com/Kladyk

Nagy döntések, sokkoló kérdések

A tanulmányi rendszer úgy van kialakítva, hogy már 16 évesen, a gimnázium alatt megköveteli a fiataloktól, hogy kitalálják, mik lesznek, ha nagyok lesznek. Az utolsó két év faktjai, nyelvvizsgái, és végül az érettségik mind arról szólnak, hogy felvegyenek minket álmaink egyetemére – mármint arra, amiről 16 évesen azt hisszük, hogy álmaink egyeteme (és még jó, ha mi hittük azt, nem pedig szüleink választottak nekünk). Aztán az egyetemen sorban sokkolódunk az adatokon, amiknek nem néztünk utána a gimnáziumban: hogy mennyit kell még tanulnom egyetem után? Tényleg csak ennyi lesz a kezdő fizetésem? Szüksége van rám egyáltalán a munkaerőpiacnak? Mikor lesz belőlem valaki?!

Igények és elvárások

Arról nem is beszélve, hogy az önálló fővárosi élet költségei – lakbér, rezsi, utazás, étkezés – messze meghaladják a minimálbér, átlagos kezdő fizetés mértékét. Ezért a legtöbb fiatal beéri csak egy szoba bérlésével, vagy marad szüleinél, és tovább élvezi a mamahotel áldásait. Ezzel párhuzamosan megrekednek a karrier területén is: vagy nyújtják az egyetemi éveket, mint a rétestésztát, a legvégsőkig kihasználva az államilag támogatott keretet, vagy diákmunkájukban megrekedve, 800-as órabérért adminisztrálnak, pincérkednek, árut feltöltenek, holott ott a diploma a zsebükben, és folyékonyan beszélnek idegen nyelveket.

Kudarckerülés felsőfokon

Ne higgyük azonban, hogy ezek a fiatalok lusták, semmirekellők, és boldogok ebben a stagnálásban. Belül rettenetesen őrlődnek, szoronganak. Sokszor túlzott szülői elvárások állnak a háttérben, de van, hogy saját mércéjüket tették túl magasra. Egész életükben azt hallgatták, hogy manapság bármit el lehet érni, bármi lehet belőlük akár itthon, akár külföldön – azonban maguk körül nem ezt tapasztalják. Rettegnek, hogy kiderül: ők csak átlagosak, középszerűek, és életük is ilyen lesz, így halogatják az elköteleződést egyetlen életút iránt. Hiszen ha nem próbálkoznak, kudarc sem érheti őket, ezért megmaradnak a biztonságos komfortzóna keretein belül. És akkor még bele se mentünk a párválasztás, családalapítás, „bezzeg amikor ilyen idős voltam, én már megszültelek téged” útvesztőibe…

Fotó: iStock.com/sapozhnik

Fotó: iStock.com/sapozhnik

Hol a kiút?

De elég a kilátástalanságból, nézzük, mit tehetünk a kapunyitási pánik ellen! A legbiztosabb, ha igyekszünk megelőzni a bajt: már gimnázium, egyetem alatt felkészülni, milyen reális lehetőségek várnak ránk. Próbáljuk ki magunkat gyakornokként, önkéntesként a területen, hogy kiderüljön, valóban ezt szeretnénk-e csinálni – és ha rájövünk, hogy mégsem, nyugodtan váltsunk irányt! Manapság nem késő tovább képezni magunkat, új szakmát tanulni!

Ha viszont már benne vagyunk a kapunyitási pánikban, akkor enyhítheti szorongásunkat, hogy tudatosítjuk: ez teljesen normális állapot, sokan küzdenek vele úgy, mint mi. Értsük meg, hogy nem kell ma megváltanunk a világot, előttünk az élet erre – és ennek része lesz a küzdelem, a munka, és a kudarc is, ez egyszerűen elkerülhetetlen. És bár ha nem próbálkozunk, nincs kudarc, de siker sem érhet minket: márpedig ha próbálkozunk, elköteleződünk és cselekszünk, akkor fejlődni fogunk, és elkerülhetetlenül előrébb lépünk életünkben. Fogjuk fel ezt az időszakot izgalmasnak, lehetőségekkel telinek! Igen, ha egy ajtón belépünk, akkor egy másik bezárul, és érezhetjük úgy, hogy ezzel lemondunk valamiről, de ha fejlesztjük önismeretünket, egyre tisztábban fogjuk látni, mik a számunkra fontos értékek, hogy mi felé szeretnénk haladni – így már a döntés és az elköteleződés is könnyebb lesz.