Évszázadokon keresztül az volt a bevett pedagógiai módszer, hogy jól megszidták a gyereket, ha valamit nem jól csinált, az pedig természetes volt, ha jól végezte a dolgát, vagyis miért kellett volna különösebben megdicsérni? A pedagógiai célzatú dicséret divatba jöttével a dolog átesett a ló túloldalára, és már azért is dicséretet kapott minden gyerek, ha hajlandó volt kitátani a száját vagy felemelni a homokozólapátot. Egyik véglet sem jó, hiszen ez utóbbi eredményezte azt, hogy a tömjénezés elmaradását a gyerekek felháborodással vagy kudarcélménnyel kezelték, márpedig egy normális világban miért kellene bárkit megdicsérni azért, mert hajlandó megtenni az életkorának megfelelő alapvető feladatait? Később sem jár külön a hónap dolgozója cím csak azért, ha valaki hajlandó bejárni a munkahelyére, vagy rendben tartja az otthonát, esetleg betartja a törvényeket.
Fotó: iStock.com/gpointstudio
Valós visszajelzés
Személyiségfejlődés szempontjából a visszajelzés (legyen az pozitív vagy negatív) mindenképpen jobb, mintha az egyén semmilyen visszacsatolást nem kapna. Egy bizonyos szintig még a kritikából is lehet tanulni, hiszen legalább van mihez viszonyulni. A túl sok kritika káros hatását nyilván senkinek nem kell elmagyarázni, nagyon kevesekben van annyi dac és kitartás ahhoz, hogy kisgyerekként a folytonos szidalmazást valahogy a maga előnyére fordítsa. A túlzott dicsérettel ezzel szemben az a probléma, hogy egy idő után természetes lesz és értéktelenné válik (például, ha a nagymama minden mondatát azzal zárja, „milyen szép/okos vagy…”, a gyerek idővel meg sem hallja, nem éri el az ingerküszöbét). A teljesítményekkel kapcsolatos folytonos dicséret kialakítja azt a téves megfelelési kényszert, aminek következtében, ha a dicséret elmarad, akkor a gyerek (és később a felnőtt!) összeroppan, tanácstalanná válik: „Valamit rosszul csináltam?” Pedig dehogy, csak éppen semmi kiemelkedőt sem…
Persze mindent összevetve inkább dicsérjünk, mint szidjunk, de semmit sem túlzásba vive, mindent a maga idejében. Az alábbiakban olvasható 15 olyan példamondat, amelyek ritkábban hangzanak el, helyettük inkább a már említett szimpla „ügyes vagy”-gyal intézzük a dicséreteket (angol nyelvű eredeti verziója plakát formában letölthető innen.)
Fotó: iStock.com/vadimguzhva
- Büszke vagyok rád, hogy ilyen kitartóan próbálkoztál.
- Sose add fel, még akkor sem, ha ennyi erőfeszítésedbe kerül!
- Nagyon jól álltál a dologhoz, okosan vélekedtél ezzel/vele kapcsolatban
- Sokat fejlődtél a(z) …..-ban, ez szuper.
- Hűha, milyen ügyes megoldást találtál!
- Nagyon szuper, hogy ilyen ügyesen együtt dolgoztatok a többiekkel.
- Milyen kedves dolog volt ez tőled, igazán figyelmes barátja vagy X. Y.-nak!
- Nagyon tetszik, hogy ilyen segítőkész voltál.
- Ez egy nagyon felelősségteljes/figyelmes/kedves/segítőkész/becsületes dolog volt tőled!
- Tetszik, ahogy megoldottad ezt a feladatot… Sokat gondolkoztál rajta?
- Büszke vagyok rád, hogy… ilyen szorgalmasan elkészítetted a házi feladatot.
- …ilyen szép rendet tartasz az íróasztalodon/szobádban.
- Láttam, hogy figyelembe veszed a többiek kívánságát is, és ennek nagyon örülök.
- Nagyon tetszik, hogy nem féltél szembeszállni ezzel a kihívással! Látod, meg is lett az eredménye. VAGY: Ne bánkódj amiatt, hogy most nem sikerült, legközelebb éppen emiatt tudod már, hogyan kell megoldani/játszani/taktikázni/mire kell figyelned.
- Látod, ezt mind egyedül érted el. Nagyon ügyes vagy!
