Számot vetünk tehát az elmúlt évvel vagy évekkel, van is rá lehetőség. Hamarabb sötétedik, többet vagyunk otthon, a meleg szobában gyertyát is többet gyújtunk. Egy forró teával vagy kakaóval a kezében gondolkozva, beszélgetve valahogy rájön az ember, ha tévedett. Hogy hiányzik neki valaki. Valaki, aki elment – és vagy soha többé nem jön vissza, vagy van még rá esély, de azért tenni kell.
Fotó: iStock.com/Artfoliophoto
Rokonok és egyéb ismerősök
Legtöbbünk életében vannak olyan emberek, akik eszünkbe jutnak ilyenkor. Régen láttuk, vajon mi van vele. Mi történt az egykori nagy barátsággal, amikor szinte naponta hívtuk egymást, találkoztunk, együtt töltöttük a szabadidőnket, hol egy kávé, hol egy ebéd, közös vásárlások, edzések, kirándulások, bulik? Aztán egyszer csak csend, ő sem keres, akkor én miért tegyem? Általában ugyanis ebből szokott probléma lenni: a büszkeségből. Az első lépés megtétele – különösen egy nagyobb vita vagy zajos veszekedés után.
Pedig az mondják, hogy nem érdemes haragban lenni senkivel. Legyen szó rokonról, barátról vagy ismerősről. Mert az élet túl rövid, és a nevetés sokkal fontosabb annál, mint hogy dühösek legyünk, kerüljük egymást, ne is beszéljünk. És egyébként is: haragot tartani, rosszban lenni sokkal több időt és energiát igényel, mint amikor jól vagyunk és jóban vagyunk, amikor energiát kapunk a másiktól, feltöltődünk, nem pedig elveszünk magunktól, hogy azt a vitákra és veszekedésekre fordítsuk.
Békés elmaradás
Nem kell ahhoz veszekedni és haragban elválni, hogy aztán heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül ne beszéljünk valakivel. Egy költözés, egy munkahelyváltás, egy életünkbeli változás könnyen eredményezheti, hogy a régi ismerősöket egyszeriben csak a közösségi oldalakon kövessük. Nehéz dolog ez egyébként is, hiszen nap mint nap láthatjuk mindenkiről, hogy hol jár, milyen zenét hallgat, mi jár éppen a fejében, és talán ezért sem érezzük sokszor olyan fontosnak, hogy személyesen is találkozzunk. Pedig egy órákon át tartó beszélgetés értéke mindennél többet ér, de ha csak ott, akkor ráírnánk a másikra, már az is sokat jelentene, többet, mint egy lájk.
Fotó: iStock.com/dolgachov
Ünnepi kapcsolatfelvétel
Az ünnepek közeledte jó alkalomnak tűnik arra, hogy egy üzenettel, egy őszinte jókívánsággal tudassuk a másikkal, hogy mi már rég elfelejtettük, mi is volt a hiba kettőnk között – ha volt egyáltalán. Mert egy rövid üzenetből kiderül, hogy gondoltunk a másikra. És amikor elolvassa, tudjuk, hogy ő is gondol ránk (persze könnyen lehet, hogy ő is ugyanúgy vélekedik, mint mi, csak mi hamarabb legyőztük a büszkeségünket, bátrabbak voltunk, és tettre készebbek).
Valahogy meg kellene tanulni elengedni a haragot. Mondjuk néhány napig duzzogni, kibeszélni magunkból, megbeszélni mással, aztán azt mondani, hogy rendben, nekem már nincs semmi bajom, legyünk megint jóban, éljünk tovább úgy, mint előtte. Vagy ne úgy, mint előtte, csak egyszerűen éljünk tovább…
