Csillagok

Legviccesebb irreális paráink

Elmegyek a gyerekért az óvodába, de ő nincs ott. A kutyám egyedül fog meghalni. Ha én éppen altatásban fekszem a műtőasztalon, a személyzet a testemmel fog játszani. Rettegek a középkori „pestisdoktorok” maszkjától.

Szerintem én túl sokat parázok. Néha már kifejezetten idegesítem önmagamat. De tényleg olyan élénk a fantáziám, hogy naponta kb. két horrorfilm forgatókönyvét írom meg fejben. Mindennek át kell gondolnom a legvéresebb változatát is ahhoz, hogy az biztosan ne történjen meg velem.

Fotó: iStock.com/Alliance

Fotó: iStock.com/Alliance

Először arra gondoltam, megírom, vajon miért parázunk ennyit, mi áll ennek a hátterében, milyen lelki nyomorúságok miatt tartunk ott, ahol, de előtte körbekérdeztem a szerkesztőségben, vajon más is küzd-e hasonló, a valóságtól teljesen elrugaszkodott félelmekkel. És meglepő eredmény született: mindenki szinte azon nyomban válaszolt (pedig tényleg nem szokásunk), egyszerre ömlöttek rám a hülyébbnél hülyébb félelmek, percekig nem bírtam abbahagyni a hangos nevetést. Ezen felbuzdulva pedig végül úgy döntöttem, hagyom most a lelki maszlagot, mivel kiderült, hogy gyakorlatilag én vagyok a legnormálisabb az általam megkérdezett hat nő közül. Teljes mértékben megnyugodtam, hogy semmi baj nincs velem! És ahelyett, hogy itt és most leásnék a lelkem legmélyére, és ott keresnék válaszokat, egyszerűen világgá kürtölöm, milyenek vagyunk mi, nők, milyen élénk a képzeletünk, s mennyire nem vagyunk egyedül irreális paráinkkal!

Fotó: iStock.com/Alliance

Fotó: iStock.com/Alliance

  1. Ha egynél többször eszik a gyerek édességet egy nap, akkor kövér lesz, és cukorbeteg.
  2. Ha húst sütök/főzök, és nem fertőtlenítek mindent hipóval, akkor szalmonellás lesz az egész család.
  3. A 4-6-oson ülve mindig terrortámadástól vagy minimum egy őrült ámokfutásától tartok.
  4. A belváros gázosabb kerületeiben nem hallgatok zenét, hogy halljam, ha hátulról futnának utánam, és épp megtámadnak.
  5. Amikor megyek a gyerekért az oviba, és ugyanabba az irányba megy egy mentőautó, mindig összeszorul a gyomrom.
  6. De attól is félek, hogy odaérek, és nincs ott a gyerekem, mert napközben elvesztették az óvónők.
  7. Egyre jobban félek attól, hogy a kutyám egyedül fog meghalni.
  8. Vagy kitör a harmadik világháború.
  9. Vagy olyan járvány pusztít majd a földön, mint anno a spanyolnátha, és mi is elkapjuk.
  10. A kórházban valamelyikünk elkapja a szuperbaktériumot.
  11. Ha altatásban végeznek műtétet rajtam, akkor miközben öntudatlanul fekszem ott, a testemmel hülyéskednek.
  12. Nagyon szeretném keresztnevükön szólítani az embereket, de rettegek tőle, hogy véletlenül rossz nevet mondok, és csúnyán beégek, főleg, ha már régóta ismerem az illetőt.
  13. Mindig félek, hogy egy hal hozzáér a lábamhoz úszás közben. Az élő halaknál csak a döglötteket utálom jobban, és amikor nyár elején van a nagy haldöglés, mindig rettegek, hogy felborulunk a vitorlással, és pont egy ilyen felfúvódott tetemre esek rá.
  14. Nejlonharisnyák. Kiráz a hideg az érintésüktől, az anyaguktól, attól, hogy felhúzom őket, és beleakad a körmöm, és felszalad a szem, brrrrr.
  15. A veszettség az én legnagyobb betegségparám. Rettegek tőle, főleg mióta a Gyilkos elmékben volt egy rész, amiben a sorozatgyilkos veszettséggel fertőzte meg az áldozatait.
  16. A gyerekeimet nem érheti nap (a strandon se), mert bőrrákot kapnak, ezért ruhában pancsolnak.
  17. Régen nagyon sokszor estem el lépcsőkön, ma már óvatosabb vagyok, de bármikor, amikor lépcsőn kell lemennem, valami szörnyű baleset képe fut át az agyamon… az Örs Vezér téri nagy lépcsőtől rettegek.
  18. Régebben terhességparám volt nagyon sokszor. Szedek gyógyszert, de havonta vettem tesztet.
  19. Tudom, hogy ciki, de rettegek attól, hogy a WC-n ülve ér a halál. Hát milyen ciki lenne már, ha úgy találnak rám?
  20. Nem merek gombás ételt enni, mert félek a mérgezéstől. Még a legjobb éttermekben sem! Tuti, hogy ha egy mérgező került bele a sokba véletlenül, akkor az az én tányéromban landolt.
  21. A madarak. Irtózom tőlük. A meleg toll miatt. Egyszerűen hányingerem van, ha a meleg, „élő” tollra gondolok.
  22. Rettegek a kannibalizmustól. Leginkább attól, hogy valaki a tudtomon kívül emberhúst csempész a tányéromra.
  23. Éveken keresztül attól rettegtem, hogy fenn ragadok a vonaton, nem tudom kinyitni az ajtót, és a vonat elvisz Bécsig vagy Moszkváig.
  24. Félek a pestistől, a himlőtől, és úgy általában minden halálos fertőzéstől, és szinte rosszul vagyok, ha ilyen filmet nézek, vagy ilyen elem valamely filmben felbukkan – rettegek a középkori „pestisdoktorok” maszkjától.