Siker

Varázskezek sorozat: Varrómamik – DIY, szívvel-lélekkel

A Varrómamik egy virtuális csoport a legnagyobb közösségi oldalon, ami e cikk írásakor éppen 11.000 tagot számlál, de mivel ez a szám naponta ugrik egy nagyot, lehet, hogy a megjelenésre már inkább a 15.000 fele jár.

Témája pontosan az, amit a neve is sugall: a varrás iránt érdeklődő nőket (és férfiakat) várják tapasztalatmegosztásra, közös ötletelésre, alkotásra, és persze a kész művek megosztására, bennük való gyönyörködésre. A csoport létrehozójával, Arnold Eszterrel beszélgettünk.

 Fotók: Lévai ‎Katalin és Krüpl‎ Edit

Fotók: Lévai ‎Katalin és Krüpl‎ Edit

Hogyan kezdtél el varrni? Honnan jött a csoport ötlete, sikere?

Egy barátnőm által inspirálva kezdtem el varrni most már jó pár éve, a csoportot a kisfiam születése után indítottam, először azzal a céllal, hogy közösen, egymást segítve varrjunk mosható pelenkát. Így az elején sok tag a mosható pelenkás közösségből került ki, és a célközönség is a kisgyerekes anyukák voltak, ezért lett a csoport neve Varrómamik. Azóta persze sok dolog változott, de az egymás biztatása, segítése nem – ezért is lett ilyen nagy a létszám, mert ez egy virtuális tér, ahol jó lenni. A varrás szeretete összeköt minket, és ez a csoport egy támogató közösség ehhez, gyakorlati kérdésekben és az önbizalom növelésében egyaránt.

Milyen alkotások kerülnek ki a Varrómamik kezei közül?

Ha végiggörgetünk egy napján a csoportnak, akkor elég nagy az elkészült termékek választéka; ma például terítéken volt női mellény, Mikulás-csomag, válltáska, pelenkázótáska, ágynemű, játékbaba és persze gyerekruha minden mennyiségben. Emellett minden hónapban megadunk egy témát is, október a kapucnis felsők hónapjává lett kinevezve.

Valóban elég széles skálán mozognak az elkészült alkotások! Vannak közöttetek profi varrónők is, vagy a nagy többség hobbiként űzi a varrást?

A tagok nagy része hobbivarró, de sokan vannak tanult, tapasztalt varrónők, akik óriási segítséget jelentenek nekünk, többieknek! Emellett egyre többen döntenek úgy, hogy érdemes lenne megpróbálkozni professzionális útra térni, és sok még varrni nem tudó, de akaró tagunk is van, illetve van egy rettentően segítőkész varrógépszerelő Varrópapink is. Az oldal pedig nemcsak magáról a varrásról szól, hanem minden másról is, ami hozzá kapcsolódik: tapasztalatcseréről, anyagokról, üzletekről, gépekről vagy szerelőkről. 

Fotók: Badacsonyi Jácinta‎ és Takácsné Ruda Erzsébet

Fotók: Badacsonyi Jácinta‎ és Takácsné Ruda Erzsébet

A Varrómamik csak virtuális felületen létezik, vagy szoktatok személyesen is találkozni? Szerveztek varrós programokat, workshopokat?

Egyelőre csak virtuális felületen létezünk, de mivel ekkora csoportról van szó, így vannak terveim a jövővel kapcsolatban is. A tagok részéről már láttam, hogy előfordult, hogy egy régióban élők szerveztek találkozót, esetleg workshopot is. Én szeretek a csoportra úgy gondolni, mint egy miniforradalomra, mozgalomra, ahol a fast fashion márkák helyett alternatívát tudunk teremteni magunknak és másoknak is azzal, hogy saját magunk készítjük el a ruháinkat, kiegészítőinket. Így pontosan tudjuk, hogy honnan származnak a felhasznált alapanyagok – sok az újrahasznosítás is! –, nem kétséges, hogy milyen körülmények között dolgoztak a készítők, és persze emellett az elkészült darab abszolút az egyéni ízlés, méret és választott szabásminta alapján készül.

Valóban fantasztikus érzés lehet, hogy a saját kezeitek közül kikerült darabok a szemeitek előtt kelnek életre a gyerekeken, lakásban, magatokon.

Nekem személy szerint hobbiból szenvedélyemmé vált a varrás. Ez egy olyan időtöltés, ami kreatív és egy kész, megfogható termékben végződik. Az „alkottam valamit” nagyon kielégítő érzés tud lenni, főleg, ha az ember utána olyan ruhát tud hordani, amit maga készített, vagy például a gyereke az általa készített ruhában játszik az felemelő, hiszen ezek a darabok szívvel-lélekkel készülnek.

Kiket vártok a tagjaitok közé?

Egyedül csak a varrás iránti érdeklődés a belépési feltétel, így bárkit szeretettel látunk, aki szeret vagy szeretne varrni nemtől, kortól, gyerektől, mindentől függetlenül!