Te + Én

Napi apróságok, amikkel tönkretesszük a gyereket

A szülők sokszor nem érzékelik, hogy bizonyos mondatokkal vagy viselkedésekkel több kárt okoznak, mint hasznot. A legtöbben nevelő szándékkal cselekszenek, de nem gondolnak bele abba, ennek milyen tényleges hatása lesz majd a gyerekre, amikor felnő. Ha nem szeretnénk boldogtalan felnőtteket adni a világnak, akkor az alábbi szokásokkal hagyjunk fel!

A legtöbb szokás, amivel többet ártunk, mint használunk elsőre ártatlannak tűnik. Hiszen csak védeni akarjuk a gyereket és az érdekeit, erős és független felnőttet nevelnénk belőle. Sokszor viszont az ellenkezője történik annak, amit szeretnénk. Sőt, azokkal a dolgainkkal is hatást gyakorlunk a gyerekekre, amelyekről nem is gondolnánk.

Fotó: iStock.com/romrodinka

Fotó: iStock.com/romrodinka

Ha jó leszel, csokit kapsz, a tányér pedig üres legyen!

A legtöbb felnőtt túlmisztifikálja az étkezéseket, és a gyerek úgy nő fel, hogy az ételeket valamilyen viselkedési formához társítja. Általában a gyorséttermek kínálata és az édesség valamilyen dicséretként szolgál. Ha a gyerek valamit jól csinál, akkor kaphat sült krumplit és hamburgert, és ezzel próbálják a szülők motiválni őt, hogy máskor is viselkedjen jól – hiszen akkor ismét ez lehet a jutalma. Az elismerés jó dolog, de nem kell minden esetben nagy ügyet csinálni belőle. Szavakkal, öleléssel vagy egy bátorító mosollyal is motiválhatjuk a gyereket, nem szükséges egészségtelen ételekkel sakkban tartani őket. Persze néha ehetnek, hiszen nekünk is jólesik alkalomadtán, de ha ezt a dicsérethez társítjuk, akkor később is ünnepként éli majd meg, ha ellátogat egy gyorsétterembe. Ez pedig az egészségébe is kerülhet.
Ennek az ellenkezője, mikor büntetjük a gyereket: „Nem állhatsz fel az asztaltól, míg nem üres a tányérod!” Persze, mindent kóstoljon meg, de a szülők gyakran nem értik, hogy ha erőszakkal nyomják le a gyerek torkán az ételt, azzal nem érnek el semmi jót. Egyen annyit, amennyi jólesik.

Indulatosnak lenni csak a felnőtteknek szabad?

Sokszor elfeledkezünk magunkról és olyankor kezdünk el vitatkozni a párunkkal vagy egy másik emberrel, amikor egy gyerek is figyel. Ilyenkor mit lát a kicsi? A felnőttek agresszívak, bátran felemelhetik a hangjukat másokkal szemben és engedik, hogy az indulataik vezéreljék őket a józan ész helyett.
De mit is tanítottunk pár napja nekik? Hogy az erőszak nem megoldás? Hogy ne emelje fel a hangját? Hogy tisztelni kell a másik embert? Akkor jó példát mutatunk? Nos, a válasz egyértelműen nem. Persze előfordul, hogy minket is elragadnak az indulatok, de ne várjuk el, hogy a gyerek hallgasson ránk, ha tőlünk másfajta viselkedési mintát lát!
Ha mégis szóváltásba kerülünk valakivel és a gyerek jelen van, akkor azt beszéljük meg vele. A gyerekek nyitottak és szívesen beszélgetnek. Jobb megmagyarázni nekik a dolgokat, mint kétségek között hagyni őket, hiszen így csak azt látják, hogy gyerekként el kell fojtani a dühöt, de felnőttként majd kiengedhetik.

A pucér babaképek sosem tűnnek el a netről

Biztosan mindenkinek van emléke arról, amikor a szüleink először találkoztak a barátainkkal, esetleg a párunkkal, és előkerült a családi fotóalbum. Ugye milyen kínos volt, amikor előkerült egy meztelen fotó rólunk, még akkor is, ha csak pár hónaposak voltunk? Én tisztán emlékszem az ilyen pillanatokra és néha még ma is zavarba jövök. Amit egyszer feltöltünk a világhálóra, az ott is marad kitörölhetetlenül. Pár év múlva valószínűleg nem örül majd neki a gyerek, ha meglátja, hogy anya és apa világgá kürtölték, ahogy összepisilt mindent, mikor kivették a kádból. Cuki családon belül, de ha publikussá válik, akkor már ciki. Legyen a gyereknek is privát szférája!

A megszégyenítéssel mit érünk el?

Mivel a mi feladatunk, hogy neveljük őket, így egyértelmű, hogy ha rosszat tesznek, akkor annak a részünkről kell, hogy legyenek következményei. Valamiféle büntetés, szülői monológ és társai. De ha a gyerek valamit nem jól csinál, attól még nem szabad nyilvánosan megalázni. Az nem megoldás, ha a közértben elkezdünk vele hangosan kiabálni, vagy ha a baráti társaságban a negatív tulajdonságait emeljük ki. Kinek jó az, ha megalázunk egy gyereket? Ezzel komoly komplexusokat idézhetünk elő náluk.

Fotó: iStock.com/didesign021

Fotó: iStock.com/didesign021

Ha a szülő nem mer fegyelmezni

Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy a saját szeme fényének mindent megenged, a gyereknek mindent szabad. De ezek a szülők szoktak idővel úgy járni, hogy a fejükre nő a gyerek és később akaratos és önző felnőttekké válnak. Attól még nem szeretjük kevésbé a gyereket, ha néha tudunk nemet mondani, ha tudunk fegyelmezni. Ne hagyjuk, hogy ő legyen az úr a háznál, hiszen a szülő feladata a nevelés, és neki kell a kicsiket terelgetni. Meg kell tanulnia, hogy tisztelnie kell a szüleit és másokat is. Ettől még nem szeretjük őket kevésbé, csupán az életre neveljük a gyermekeinket.