Csillagok

Jennifer Aniston köszöni szépen, jól van és boldog

Aki tegnap délután bármiféle közösségi oldalon szörfölgetett, az biztos látta azt a rengeteg mémet, ami arról szól, milyen boldog most Jennifer Aniston, amiért szakított a Hollywood első számú álompárja, Brad Pitt és Angelina Jolie.

Persze nagyon vicces és Anistonról rengeteg témába vágó videó van, köszönhetően tíz éven keresztül forgó Jóbarátoknak, de most őszintén zólva, szegénykém valószínűleg az utolsó dolog, amit épp tesz, az a kárörvendés. Ő és Brad 2005 márciusában szakítottak, s akárhogy is számolunk, az több mint 11 év! Feltehetően elég időt kapott, hogy túltegye magát a dolgon, még ha Brad Pittről van is szó, aki valljuk be, mégiscsak a világ egyik legsármosabb férfija.

Az emberek imádják Jent, ahogy imádták a sorozatot is, aminek az egyik főszereplője volt, s valahogy nem tudják megbocsájtani, hogy az álomférfi elhagyta az álomnőt, holott lényegében semmit sem tudnak a kapcsolatuk természetéről, ki hagyott el kit, ki bánt rosszul kivel.

De Jen köszöni szépen, jól van, boldog házasságban él, 2011 óta van együtt férjével, Justin Therouxs –szal, s elképzelhető, hogy az általa megformált karakter Rachel Green valójában így reagált volna erre szituációra, ám a valóságban az a lány nem létezik. Aniston karrierje szárnyal, elmondható, hogy sosem volt még ennyire sikeres, a mozinézők imádják a még 47 évesen is igazi szexszimbólumként hasítja a vörös szőnyeget. Nincs gyereke, na és? Ki mondta, hogy a gyerek az egyetlen út a boldogság felé?