Otthon

Egy fontos elem a memória működésében

Sikerült azonosítania azt az agyterületet a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közös kutatócsoportjának, amely alvás közben az emléknyomokat a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába „áttöltő” hullámritmusok keletkezéséért felelős.

A kutatók eredményeit a rangos Neuron című folyóirat tette közzé – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. Az azonosított agyterület a hippokampusz eddig kevésbé vizsgált, keskeny CA2 régiója. Itt keletkeznek a magyarul éleshullám-fodornak nevezhető sharp-wave ripple ritmusok – idézte a közlemény Berényi Antalt, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület csoportjának vezetőjét.

Fotó: Unsplash/ Roksolana Zasiadko

Fotó: Unsplash/ Roksolana Zasiadko

A kutatás menete

A kutatók azt az agyterületet vizsgálták, amely az egyik legnehezebben gyógyítható epilepsziatípus, a rángógörcsöt és eszméletvesztést okozó rohamokkal járó, úgynevezett temporálislebeny-epilepszia kialakulásában szerepet játszik. A memóriafolyamatok szervezésében ugyancsak a hippokampusz vesz részt.

Berényi Antal munkatársaival olyan sejtcsoportokat keresett, amelyek képesek ritmusokat indítani az agyban, mivel ezek lehetnek a kiindulópontjai az epilepsziás rohamoknak. A memóriaátvitel elfogadott modellje szerint az agyban a rövid távú emlékezetért a hippokampusz a felelős, míg a hosszú távú tárolás máshol, a homloklebeny környékén történik.

Sok agyterület egyidejű megfigyelésével a szegedi kutatók rájöttek, hogy bizonyos sejtek aktiválódását mindig az úgynevezett sharp-wave ripple ritmusok kialakulása követi, ami az emléknyomok áttöltésének a kulcseleme. Azért fontos annak az agyterületnek az azonosítása, ahonnan ezek a speciális ritmusok kiindulnak, mert ezután célzottan lehet kísérleteket végezni – többek között – annak érdekében, hogy meggátolják vagy éppen fölerősítsék ezeket.

Fotó: Unsplash/ Lacie Slezak

Fotó: Unsplash/ Lacie Slezak

Az epilepsziás rohamot vizsgálják

A közlemény szerint a további epilepsziakutatást is ösztönözheti a tanulmányban leírt megfigyelés. Fölvetődik a kérdés, hogy vajon ezeknek a nagyon ingerlékeny sejteknek mi lehet a szerepe az epilepsziaroham elindításában. A kutatás további útvonala lehet, hogy az emberi agyat megpróbálják befolyásolni – például koponyán keresztül adott elektromos ingerekkel – annak érdekében, hogy leállítsák az epilepsziás rohamot vagy éppen elősegítsék a tanulást – olvasható a közleményben.