Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Egészség

Meglepetés a partnertől, aminek senki nem örül

Mindenki szemérmesen hallgat róla, pedig aki nemi életet él, az ezúton terjedő betegségekkel is óhatatlanul találkozik. Személyes higiéné ide vagy oda, legalább egy, de inkább több fertőzésen minden nő átesik élete során.

Él egy olyan tévhit a társadalomban, hogy nemi betegséget csak azok kaphatnak el, akik felelőtlenül vágnak bele mindenféle szexuális kalandokba, könnyelműségük büntetése pedig éppen a nem várt meglepetés. Pedig ez nem igaz. Nemi úton terjedő fertőzést elkaphat az is, aki élete során mindössze egyetlen partnerrel bújik ágyba, sőt az is, aki életében nem szexelt még senkivel. A szemérmesség igazi problémája pedig éppen az, hogy a gátlások miatt sem a partnerrel, sem egy orvossal nem beszélik meg a tüneteket, melyek így kezeletlenek maradnak és amellett, hogy mást is meg- vagy újrafertőznek, komoly szövődményeket is okozhatnak.

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

A tüneteket senki nem veszi komolyan

A trichomoniázis a világon a leggyakoribb nem vírus okozta, nemi úton terjedő betegség, melyet a Trichomonas vaginalis nevű kórokozó terjeszt. Férfiaknál a fertőzés tünetmentes, ezért ennyire gyakori. Nőknél a legjellemzőbb tünete a zöldes-sárgás, akár habos hüvelyfolyás, valamint az égő, viszkető szeméremajkak és a fájdalmas közösülés. Hölgyek esetében mind a diagnosztizálása, mind pedig a kezelése egyszerű, férfiaknál már mindkettő bonyolultabb, de a partner diagnózisa esetén biztos a pozitív minta mindenkinél. A kórokozó annyira ellenálló, hogy nem kizárólag szexuális úton, de akár rossz higiénés körülmények között, mellékhelyiségben vagy uszodában is elkapható.

A chlamydia az előbbi kórokozóval szemben a leggyakoribb vírusfertőzésnek mondható. Sajnos sokszor tünetmentes, vagy a tüneteknek (néhány napig tartó vizelési problémák) nem tulajdonítanak a fertőzöttek jelentőséget. Antibiotikummal egyszerűen gyógyítható, ellenkező esetben méhnyakgyulladást, cisztákat, szex utáni élénkpiros vérzést, alhasi fájdalmakat okozhat. Könnyen terjed orális közösülés alkalmával is a torokra.

A gonorrhoeát ha máshonnan nem is, könyvekből, filmekből ismerhetjük, mint a kéjnők hírhedt betegségét. A chlamydiához hasonló hatékonysággal terjedő vírus, amely kezelés hiányában végső esetben sterilitást okoz mindkét nemnél. Férfiaknál a kezdeti tünetek sokkal kellemetlenebben és látványosabbak. Nőknél a fertőzés kezdeti fázisában akár tünetmentes is lehet, de hüvelyi folyással, húgycsőgyulladás miatti gyakori vizelési ingerrel, enyhe fájdalommal jár. Kezelés hiányában ebből alakulhat ki méhgyulladás, petevezeték-, hashártyagyulladás, meddőség.

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Ami ellen a lányok már védőoltást kapnak

Talán a HPV-ről hallunk a legtöbbet mostanában, köszönhetően a tizenéves lányok számára ingyenesen elérhető védőoltási kampányoknak. De nem is véletlen az egyre hangosabb kampány, hiszen a világ lakosságának 80 százaléka életében legalább egyszer megfertőződik a HPV-vírussal anélkül, hogy tudna a róla és az ezt követő spontán gyógyulásról. A gond csak az, hogy a HPV egy úgynevezett DNS-víruscsoport. Mivel önmagában képtelen a szaporodásra, ezért hozzátapad egy egészséges emberi sejthez, majd burjánzani kezd. Ezekből szemölcsök, daganatok alakulnak ki – nemi úton terjedve például a méhnyakon, ebből lehet a méhnyakrák, ami a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, előfordulásának oka az esetek 90 százalékában a HPV-vírus. Vagyis aki idén még nem tette, mihamarabb végeztessen rákszűrést a nőgyógyászánál!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, ingyenesen fordulhat az ANONIM AIDS Tanácsadó szolgálathoz!