Otthon

Minden unokának kell egy nagymama!

Minden gyerek megvívja a saját harcait a szüleivel, de szerencsére ott van a nagymama, akihez bármikor fordulhatunk, ha támogatásra van szükségünk. Vele a főzőcskézés is kaland, megtanít minket új dolgokra, és kedvességével beragyogja a mindennapokat.

A nagyimnak én mindig a kicsi unokája maradok. Cinkostársam, akivel megoszthatom a titkaimat, aki támogat, és aki mindig segít, ha szükségem van rá. Minden gyereknek ilyen nagyira lenne szüksége. Szerencsés gyerek voltam, mert úgy nőttem fel, hogy a nagymamám elérhető közelségben volt. Amíg tanyasi életet éltek, ott töltöttem a nyarakat, és rengeteg emléket szereztem. Igazi kaland volt abban a közegben tölteni az időmet, és olyan dolgokat próbálhattam ki, amelyekre a városban nem volt lehetőségem. Mama tanított, játszott, néha fegyelmezett, de inkább volt a barátom, mint a pótanyukám. Mikor beköltöztek a városba, továbbra is izgalommal mentem hozzá „nyaralni”, és tettem mindezt úgy, hogy egy utca választott el minket egymástól. Az ott töltött idő és ott alvás mégis különleges élmény volt. Egy gyermeknek szüksége van a mamára, és régen azt hittem, hogy természetes, ha jelen van az életünkben. Később rájöttem, nem mindenki ilyen szerencsés.

Fotó: iStock.com/IPGGutenbergUKLtd

Fotó: iStock.com/IPGGutenbergUKLtd

Legyél a mi nagyink!

Sajnos a valóság sokkal ridegebb, mint azt szeretnénk. Számos gyermek nő fel nagyszülők nélkül, és rengeteg nagyi éli az életét unoka nélkül. Ennek a helyzetnek számtalan oka lehet, de a lényeg, hogy mindkét fél életéből hiányzik egy személy, aki teljessé tehetné az életet. Ez adott egy remek ötletet az Egyszülő Alapítványnak, hogy útjára indítsák a „nagyikölcsönzést”. Küldetésnyilatkozatuk szerint „minden unokának szüksége van nagyira és minden nagyinak szüksége van unokára, hiszen egymástól lesznek azok, akik: unokák és nagyik. De néha ez nem sikerül: ha a másik elment, messze él, vagy soha nem is volt. Sok egyszülős családból hiányzik egy támogató nagyszülő. És sok nagyszülő mellől hiányzik a támogató család. Nekik szól ez a program. Hogy minden sütit sütő, mesekönyvet lapozgató vagy simogató kezet megfoghasson egy másik, sokkal kisebb kéz, és azt mondhassa: legyél a mi nagyink. Beszélgetésre, segítségre, közös programokra, közös örömökre. Mert egymástól tanulunk. És együtt örülünk.”

Az egyedülálló szülők rendkívül nehéz helyzetben vannak. Minden felelősség, minden teher az ő vállukat nyomja, és nincs, aki segíthetne, vagy aki támaszuk lehetne. „A Legyél a mi nagyink! ötlete onnan jött, hogy nagyon sok egyszülős családnak okoz nehézséget az izoláció, hogy hiányzik mellőlük a nagyobb család. Ez részben gyakorlati nehézségeket okoz, de nem kizárólag: sok szülő érzi úgy, hogy ha hiányzik a gyerek életéből a nagyi, valami fontos marad ki a gyerekkorukból – meséli Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke. – A másik oldalon pedig ott vannak az idős emberek, akiknél a magány az egyik legnagyobb veszély: sokuknál vezet depresszióhoz, hosszabb távon pedig betegséghez. Az embereknek szükségük van egymásra – nemcsak várják a segítséget, de szívesen adják is, hiszen ettől érezzük magunkat teljesnek. Ebben szeretnénk segíteni a nagyszülő nélküli egyszülős családoknak és a magányos nagyiknak.”

Egyre több nagyi és unoka talál egymásra

Talán nem is gondolnánk, hogy ez az egyszerű kezdeményezés hány embernek nyújt segítséget és reményt. „Az egyszulo.hu oldal annyit tűzött ki célként, hogy megteremtse a lehetőséget az egymásra találásra. Az, hogy a találkozások után mi történik, már a nagyikon és a családokon múlik. Reméljük, hogy minél többen kapnak nagyobb családot a Legyél a mi nagyink! segítségével.”

Fotó: iStock.com/RuslanGuzov

Fotó: iStock.com/RuslanGuzov

A reakció mindkét fél részéről rendkívül pozitív volt. „Nagy örömmel fogadták a kezdeményezésünket mindkét oldalon: a jelentkezések mellett sok visszajelzést kaptunk arról, hogy milyen nagy szükség van az ilyen lehetőségekre. Sőt olyan leveleket is kaptunk, ahol kétszülős családok jelentkeztek, és kérték, hogy ők is részt vehessenek a kezdeményezésben – hiszen nagyikra nem csak az egyszülős családokban van nagy szükség.”

Ha a nagyi és a család egymásra talál, akkor nem csak a gyerekek körüli teendők jönnek szóba. A nagyi foglalkozik a gyerkőccel, ha a szülő sokáig dolgozik, néha még főz is. Cserébe a szülő segít az ügyintézésben, könnyebbé teszi a mindennapokat. Remek ötlet és kiváló lehetőség ez, mely remélhetőleg egyre több emberhez fog eljutni, és egyre több nagyi és unoka élete válik teljessé.