Siker

Alázatos és szorgalmas: a roma származású Jónás Tímea sikertörténete

Mosolyogva fogadtak bennünket a Nyírő Gyula kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet I. számú pszichiátria osztályán dolgozó ápolók. Mikor megmondtuk, hogy újságírók vagyunk, már jól tudták, hogy mi járatban érkeztünk az intézménybe, és mutatták is az utat Jónás Tímea szobája felé. Az osztályvezető főnővér is úgy kínált helyet, mintha mindig is ismertük volna egymást. Kollégái süteményt és kávét hoztak, így az interjú még barátibb légkörben zajlott.

Folyamatosan keresnek még mindig a különböző újságoktól, tévéktől, internetes portáloktól” – magyarázta Jónás Tímea, aki idén áprilisban megkapta az Arany Pánt-díjat. „Dr. Németh Attila főigazgató jelölt a díjra, és csak utólag szólt róla. Még a szubintenzíven dolgoztam, amikor szóltak a roma sajtóközpontból, hogy bekerültem az első tíz közé. A főigazgató úr azt mondta, hogy már ez is nagy teljesítmény, ne aggódjak a kimenetel miatt. A szakmában szinte mindenki mellettem kampányolt, a rengeteg szavazatnak köszönhetően meg is kaptam” – mesélte.

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Egy mondat mindent megváltoztatott

Jónás Tímea a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsérról származik, a középiskola végéig ebben a faluban élt. „Az első négy évben a telepen jártam iskolába, egy cigány osztályba. A negyedik osztálytól kerültem át a vegyes osztályba. Valóban így volt, külön voltak a cigány gyerekek, és külön a nem cigányok. Vágytam át a vegyes osztályba. Fényes osztálynak hívtam, mert ott minden színesebb és érdekesebb volt, mi még a tankönyveinket sem vihettük haza. Megkérdeztem a tanítómat, hogy hogyan kerülhetnék én át oda, és akkor azt mondták, hogy ha továbbra is jól tanulok, mert mindig jól tanultam, akkor át fogok kerülni egyszer. És ez így is történt. Ott volt egy emlékezetes jelenet az egyik új osztálytársammal: egy kislány mellé ültettek, aki az egyik nap még odaült mellém, a másik nap viszont már nem. Amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor azt mondta, hogy azért, mert az anyukája azt mondta, hogy nem ülhet cigány mellé. Akkor én ezt tudomásul vettem és azt mondtam, hogy majd én megmutatom, hogy nem úgy van ez, mint ahogy az ő anyukája gondolja! Mert én egy nagyon rendes és jó ember vagyok, és én ezt be is fogom bizonyítani!” – elevenítette fel a gyermekkori élményét a 41 éves ápoló.

Elmondta, hogy ez a mondat megváltoztatta az életét, mert motiválta, hogy bizonyítson. Ahogy átkerült a vegyes osztályba, hamarosan ott is kitűnt a többiek közül, mert nagyon szorgalmas volt és még többet tanult. „Nagyon szegények voltunk. A cigánytelepen éltünk, heten vagyunk testvérek, én vagyok a negyedik. A szüleim a vasútnál dolgoztak, keményen és becsületesen, mégis nagyon sokat nélkülöztünk. Lepusztult környezetben éltünk, nem volt fürdőszobánk, a folyóvizet akkor ismertem meg, amikor az édesanyám egyszer elvitt a munkahelyére, és megtudtam, hogy mi az a zuhany” – árulta el Tímea. „A már említett, igencsak emlékezetes mondat mellett a szüleim példája motivált az életben” – magyarázta. „Rengeteget dolgoztak azért, hogy ne éhezzünk, de még így is sokszor nem volt mit enni. Egymás ruháját hordtuk, anyukám folyton varrt és foltozott, hogy legyen mit felvennünk. Amíg a szüleim dolgoztak, a nővéreim végezték a házimunkát. Amikor rólam kiderült, hogy jól tanulok, akkor átvették az én feladataimat, és mindig azt mondták, hogy én csak tanuljak!”

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Cigánytelepről egy parasztházba

Tímea szülei végül tudtak venni egy parasztházat, így kikerültek a cigánytelepről. „Onnantól kezdve minden megváltozott. Mindig is dolgos család voltunk. A szüleim tudtak jószágokat venni, a ház körül  alma-, körte- és barackfák voltak.  Akkor ismerkedtem meg a gyümölccsel, 10-11 éves koromban. Az udvar elején volt egy kerekes kút, előtte olyat sem láttam soha. Mindenki segített a ház körül. De  fürdőszoba még itt sem volt, volt viszont egy nagy pléh teknőnk. A vizet a nap melegítette föl, télen meg a konyhában forraltuk. De mindez ellenére mindig nagyon tisztán jártunk iskolában” – idézte fel az emlékeket.

Gyerekkorában Tímea sokat járt orvosi rendelőkben az édesanyjával. Sok betegségen átesett, sok gyerekbetegséggel találkozott. „Otthon is mindig nagy tisztaság volt, a rendelőkben is a nagy tisztaság fogott meg, valamint az a tudat, hogy az orvos segített rajtam, emellett kedves is volt. Ekkor döntöttem el, hogy én ápoló szeretnék lenni. És annyira erős volt az elhatározás, hogy nem volt kérdés, mit fogok csinálni. Egy percre sem inogtam meg abban, hogy más pálya felé orientálódjak” – árulta el a pályaválasztás mikéntjét az osztályvezető főnővér.

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Segítették, mert hittek benne

Tanulmányai szempontjából a középiskola volt a meghatározóbb Tímea életében. „Kisvárdára jártam gimnáziumba. Nagyon jó osztályfőnököm volt Bacsó Ferencné Emi néni személyében. Ő volt a biológiatanárom is: nagyon jól tanított és megszerettem a tantárgyat. Tudta, hogy egészségügyi pályára készülök és mindenben segített nekem. A szüleim nem tudták, hogy felvételiztem Budapestre az egészségügyi szakközépiskolába. Azt mondta, majd megmondom nekik, ha felvettek. És így is lett. Az anyukám örült is, de félt is, hogy a fővárosba költözöm, és mi lesz majd ott velem. Én azt kértem, hogy bízzanak bennem. Elvégeztem ezt az iskolát is. Nagyon jól tanultam. Az első évben a szüleim még tudtak valamennyire segíteni, de később már nem tudták finanszírozni a tanulmányaimat. Az egyik előadóm felajánlotta, hogy menjek a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemre segédápolónak. Nappal iskolában voltam, délután vagy éjszaka pedig mentem dolgozni. Hamar elfogadtak, és ott aztán mindent megtanultam. Az első pillanatban bedobtak a mélyvízbe. Az első valódi feladatom természetesen az volt, hogy vigyem ki az ágytálat. Számomra az nagyon nagy dolog volt, hogy fehér köpenyben vittem ki, és nagyon nagy alázattal.

Az interjúk és a munka mellett Tímea egyetemre is jár, szeptembertől kezdi a harmadik évét diplomás ápoló szakon. Júliusban a Semmelweis-nap alkalmából ismét kitüntették: polgármesteri elismerésben részesítették a munkája és az eredményei miatt. Mint mondta, nagyon büszke rá, hogy elismerik a munkáját. Azóta még nagyobb erőbedobással dolgozik, mert szerinte ez egy jó értelemben vett teher. Úgy érzi, még többet kell dolgozni, nem szabad leállni, mert elvárások vannak felé. Az élete a munkája.

Miután bezárták az intézményt, Tímea a Nyírő Gyula kórházban próbált szerencsét. „Mivel korábban a belgyógyászaton dolgoztam, itt is a belgyógyászaton kezdtem. Hamar kiderült, hogy sok midenhez értek. Nagyon sokat dolgoztam, és rövid idő alatt megkedveltek a többiek. Egy ideig én voltam a részlegvezető nővér. Mivel ezzel egyidőben már a pszichiátrián is gondolkoztam, mikor üresedés lett, megkérdeztem, hogy átjöhetek-e ide, és átvettek” – sorolta az állomásokat a főnővér. „Majd egyszer jelezték, hogy a most már központi szubintenzív részlegnek nevezett figyelő részlegen (korábban zártosztály – a szerk.) helyettesítésre van szükség. Ez a legveszélyesebb részlege a pszichiátriának, olyanok kerülnek ide, akik ön- és közveszélyesek. Ahogy beléptem, azt éreztem, hogy megérkeztem, ez az én helyem. És kértem az áthelyezésemet. A munka nagyon izgalmas volt, nagyon tetszett, sokat tanultam ott. Közben pszichiátriai szakképzésen vettem részt. Majd a vezetőség felajánlotta, hogy mi lenne, ha én lennék a szubintenzív részleg részlegvezető főnővére.

A szubintenzív részleg főnővére lett

Tímea elmesélte, hogy nagyon sokat kellett bizonyítania az új beosztásában, hiszen a kollégái közül került ki. „Szerencsére hamar elfogadtak a kollégák. Lehetőségem volt arra, hogy megváltoztassam a figyelő belső szerkezetét, felújításokat végeztek, társalgót alakítottunk ki a betegek számára, komfortosabb, élhetőbb lett a környezetük és a kollégák is jobban érezték magukat. A részlegvezető főorvossal nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A betegek is annyira megszerették a részleget, hogy ki sem akarnak kerülni onnan. Nagyon jó híre lett a szubintenzív részlegnek” – mesélte.

Majd újabb lehetőség következett: megürült a pszichiátriai osztály főnővéri pozíciója. A vezetőség pedig felkereste Tímeát, és azt mondták neki, hogy annyi mindent letett már az asztalra, annyit bizonyított, hogy az egész osztály főnővéreként is minden bizonnyal helytállna. „A férjem és a lányom is támogatott, biztattak, hogy vállaljam el. Végül elfogadtam a felkérést és osztályvezető főnővér lettem. Megtaláltam önmagam.”

Jónás Tímea azt mondta, nem ismer Magyarországon még egy olyan kórházat, ahol egy cigány származású főnővérnek olyan sokat segítenének, támogatnák a munkáját, mint ahogyan vele teszik. „Dr. Németh Attila főigazgató karolt fel engem. Ő egy nagyon jó ember, okos, kedves és természetesen nagyon jó a szakmájában. Sokat tanulok tőle minden egyes alkalommal, amikor reggelente együtt vizitelünk. Ő az az ember, akire feltétel nélkül fel tudok nézni. Mindig ott volt mögöttem és segített ott, ahol csak tudott” – árulta el a főnővér.

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Híd a roma és a nem roma társadalom között

Jónás Tímea az Arany Pánt-díj jelentéséről ezt mondta: „két aranypánt van, az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom, és egyikről sem vagyok hajlandó lemondani.”

Az Arany Pánt-díjra is a főigazgató jelölte, mert úgy gondolta, ha valaki, akkor Tímea megérdemli az elismerést. „Még a szubintenzíven dolgoztam, amikor szóltak a roma sajtóközponttól, hogy bekerültem az első tízbe. Nem hittem el. A főigazgató azt mondta, hogy már ez is siker, és ha csak ennyit értem el, már az is nagy dolog. Majd beindult a szavazás, mindenki megmozdult, a főigazgató is mellettem kampányolt és természetesen a Szabolcs megyeiek is. A díjátadón, amikor a dobogón ültem a többiek között, úgy éreztem, mindenki esélyes, csak én nem. És egyszercsak kimondták a nevemet! Leblokkoltam, azt hittem, hogy rosszul hallottam. Kiment az erő a lábamból, alig bírtam felállni. Állva tapsolt mindenki. Végül összeszedtem magam és mindenkinek megköszöntem a segítséget és a támogatást” – emlékezett vissza a nagy eseményre.

Tímeát ezután megrohamozták az újságírók, heteken, sőt hónapokon keresztül hívogatták, interjút kértek tőle, különböző rádiós és televíziós műsorba hívták vendégnek. „A lányom nagyon büszke rám. 15 éves, ő is jó tanuló, nyolc éven keresztül kitűnő tanuló volt. Orvosi pályára készül gyerekkora óta” – mondta a büszke édesanya. „Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a lányommal, mindent megbeszélünk egymással. Egyszer azt mondta: ‘Anya, a legnagyobb példaképem te vagy’” – mesélte.

Majd kérdésünkre Tímea azt mondta, sok mindenki példaképévé vált. Egy híd szeretne lenni a roma és a nem roma társadalom között. Ezt azért tartja fontosnak, mert mindkét részt tudja motiválni. Sok visszajelzést kapott már cigány származású gyerekektől, szülőktől, akik arról kérdezik, hogy mit csináljanak, ha tehetségesek, de a lehetőségek hiánya miatt egyelőre nem tudnak kitörni. Tímea mindig azt mondja nekik, hogy az út, amit kijelöltek maguknak, ahogyan ő is tette, nem lesz könnyű, de azt kell végigjárni nagyon kitartóan és nagy szorgalommal. Amit elterveztek, attól ne térjenek el, mert csak így érnek célba. Ha negatív dolgok történnek az emberrel, ami visszahúzhatja, azon át kell lépni és haladni tovább előre.

Szeirntem a legnagyobb érték a könyv. Nincs más fegyverünk. Mert zenélni és énekelni tudunk, de ahhoz, hogy az élet különböző területein is érvényesülni tudjunk, ahhoz tanulni kell…”