Te + Én

Legyenek végre a jófiúk a menők!

A lányok még mindig meg akarják menteni az összes rosszfiút harmincéves koruk előtt. Pedig ha akkor tudnák, amit harminc év múlva tudnak...

Egy korábbi brit kutatásban arra keresték a választ, vajon milyennek képzelik el a nők az ideális férjjelöltet. A válaszok alapján összegyúrt férfiideál meglepően hétköznapi lett, ami talán annyira mégsem meglepő. Az ideális férj ezek szerint nagyjából 185 cm magas, barna szemű és barna hajú, esküvője idején 31 éves és tanárként dolgozik. Nem ez volt az egyetlen kutatás az elmúlt évtizedekben, ahol a nők és a férfiak által elképzelt ideális társ paramétereit vizsgálták. A felmérések és válaszok általánosítása alapján egyértelműen látszik, hogy az életkor előrehaladtával a fizikai vonzalom jelentősége az évek számával ellentétes irányban, de egyenes arányban csökken. Vagyis a nők idővel rájönnek, hogy a szép férfi még nem a világ közepe.

Fotó: iStock.com/Probuxtor

Fotó: iStock.com/Probuxtor

Mikor mit tartunk vonzónak egy férfiban?

25 éves kor előtt a nők beszámíthatósága e téren a nullával egyenlő, és egy jóképű pasiért bármire képesek lennénk.
25 és 35 éves kor között a fizikai vonzalom mellé már egy kis ész is betársul, és rájövünk, hogy a szépség mellé egzisztencia is kell.
35 és 45 éves kor között már az a férfi számunkra, aki öt évvel idősebb nálunk, úriemberként viselkedik, és cselekedetei előtt kellőképpen mérlegeli is tetteinek következményeit.
45 és 55 éves kor között fordul a kocka: már nem feltétlenül az idősebb férfi a vonzó alternatíva. Ha mégis az, nyújtson érzelmi biztonságot, és legyen meg a kellő egzisztenciája.
55 éves kor felett pedig eljutunk oda, hogy semmi más nem érdekel egy férfiból, csak a gondolkodásmódja, a humora és az intelligenciája – vagyis lényegében önnön valója.

Egy tekintettől csatát vesztünk

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha ezt a tudást magunkénak tudhatnánk huszonéves korunkban! Ezzel szemben húszévesen belezúgunk, mert szép. Harmincévesen hozzámegyünk, mert ambiciózus. Negyvenévesen tetszik nekünk, mert sármos. Ötvenévesen pedig vele vacsorázunk, mert végre jó az ágyban.

Ebben a felsorolásban az a szép, hogy egyeseknek megadatik, hogy mindezeket a lépcsőket egyetlen férfi mellett lépdeljék végig úgy, hogy még boldogok is a házasságukban. Ők azok a nők, akik nem értik, a többi nő ezt miért nem tudja végigcsinálni. Ők azok a nők, akiket az időközben elvált barátnőik irigyelnek. Ők azok a nők, akik a szerencsének, a eszüknek, a lottónak vagy bármi másnak köszönhetően megtalálták és sikeresen megtartották (ez mindig két emberen múlik!) azt a társat az életükben, aki tetszik nekik, akivel közösen építették fel a fészküket, és évtizedek távlatából is együtt csiripelnek reggelente.

Esélyt a jófiúnak!

A jófiú kategória az általánosan elterjedt nézet szerint az unalmassal egyenlő, pedig ez nem így van. Miért szeretnek bele a nők mindig a rosszfiúkba? Mert izgalmat, érzékiséget, idealizált szerelmet kínálnak, amit a filmekben látunk. És mert minden nőben benne van az az anyai ösztön, hogy megmentse azt az édes kisfiút, akit a két lábon járó motoros szívtipró magában eltemetett.

Fotó: iStock.com/Probuxtor

Fotó: iStock.com/Probuxtor

Az elmélet legtöbbször két ponton hibádzik: vagy nincs édes kisfiú, akit meg lehetne menteni, vagy nem mi vagyunk azok, akiket kellő türelemmel áldott meg a sors ehhez a mentőakcióhoz. És sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy ezekre a bölcsességekre kizárólag a mi fájdalmas és könnyáztatta tapasztalatainkon keresztül tehetünk szert.
Vegyük végig még egyszer. Milyen az ideális férjjelölt? Nem túl csúnya, talán még jóképű is. Dolgozik, és vannak tervei. Érzelmi biztonságot ad és udvarias. Van humora, tudunk vele beszélgetni, és jó az ágyban. Ez minden, amit elvileg a nők fontosnak tartanak egy férfiban nagyjából harminc év leforgása alatt. Vagyis a sztereotípiák szerint egy „jófiú”. Aki lehet, hogy kicsit béna a randizásban és bizonytalan számos dolgot illetően, de szerető, gyengéd, gondoskodó és hűséges. Nem állítjuk, hogy a rosszfiúkból nem lehetnek jó férjek, akik boldoggá teszik a családjukat! Pusztán arról van szó, hogy a reklámokból és divatmagazinokból perzselő tekintettel ránk mosolygó férfiideálok hajszolása kevés realitással kecsegtet. Minél később jön rá az ember arra, hogy az igazán szeretni való és szeretni tudó férfi nem az, amelyik a leghangosabban ordít vadászat közben, annál tovább marad üres a barlangunk. Kapjanak tehát esélyt azok a jófiúk is, akikből elsőre nem a nyers férfierő a szembeötlő, hanem a bizalom, amelyről zsigerből tudjuk, hogy a párválasztó kampányidőszak után úgy vonzza a lelkünket, mint a mágnes.