A Duna az jön, az mindig jön, sőt az a vicc, a Duna az itt van, az mindig itt van, csak úgy megszokta már a szemünk, hogy meg is feledkeztünk róla. A Római-part az 1800-as években még egy felkapott üdülőtelepnek számított, akkoriban még fürödni is lehetett a Dunában, mára ennek csupán az emléke maradt meg, és a romantikus büfésor. De az evezőssport is valahol itt honosodott meg Gróf Széchenyi és Wesselényi ösztönzésére, és máig rengeteg csónakház van errefelé, a bátrabbak bérelhetnek kenut, kajakot akár. A vállalati üdülők egykori fénykorát idézi a két lepusztult, elhagyatott, jobb sorsra érdemes betonépület, mely egy kicsit azért képes lenne megfékezni a kellemes hangulatunkat, ha hagynánk nekik!
Fotó: Szakály FruzsinaVágjunk neki: indulás!
Ha hajóval közelítjük meg a Római-partot, az már majdnem olyan, mintha tengeri utazáson lennénk. Egyszerű vonaljeggyel vagy bérlettel igénybe vehetjük a tömegközlekedés hajójáratait, melyek nagyjából félóránként indulnak a belvárosból. Néha ugyan kissé túlzsúfoltak, de ne legyenek illúzióink, egy isztriai sétahajón sem lennének kevesebben, s ennél csak több magyar szót hallanánk arrafelé. Útközben a Margitszigeten számolhatjuk a futókat, s azt, közülük hány előzi meg a hajót! Jellemzően az összes, azaz a jármű nem gyors, de elvégre minek is lenne az? Nem sietünk sehová, nyaralunk! A sportosabbak persze érkezhetnek kerékpárral is, vagy a kényelmesebbek HÉV-vel, habár arra ne számítsanak ők sem, hogy hamarabb odaérnek, mivel sokat kell még gyalogolni a Rómaifürdő megállótól a partig.
Fotó: Szakály FruzsinaMegérkezés
A laza 40 perc után megérkezünk úti célunkhoz, Rómába, azaz a Római-partra, s gyakorlatilag egy az egyben olyan, mintha a Balaton-parti hekksorra vetődtünk volna: lángos, sült kolbász, fagylalt, sör. Jó magyar szokáshoz híven először járjuk körbe az összes falatozót, ismerkedjünk, szívjuk magunkba a hely atmoszféráját, asszimilálódjunk a helyiekkel, akik már az előző hajóval érkeztek. Az első korsó sör megvásárlására ez a legtökéletesebb pillanat, ne feledjük, most minden „instant”, gyorsabban folynak le az események, csak pár óránk van egy komplett nyaralás lebonyolítására. A legtöbb büfében teljesen normál árakon étkezhetünk, főleg a belvároshoz szokott pénztárcánk fog fellélegezni: a sör 500, laktató, normális mennyiségű ételt 1000 és 1500 között már választhatunk. Akkor se aggódjunk, ha hirtelen felindulásból indultunk neki a mininyaralásnak és elfelejtettünk magunkkal készpénzt vinni, sok helyen lehet kártyával is fizetni. Fagyiból is van választék bőven, glutén-, tej- és bármimentes is, persze kicsit borsosabb áron, ám az érzékeny gyerkőcök is boldogok lesznek itt, főleg, ha a homokos játszótéren nyalhatják el a fagylaltot.
Fotó: Szakály FruzsinaMiután
Ezután kötelező jelleggel menjünk le a partra, emésztés közben bámuljuk a hajókat, gyönyörködjünk a nagy utasszállítókban vagy a kis családi kenusokban, és mártogassuk a lábunkat a hűs Duna vizébe. Miután pedig kipihentük a kolbász/hekk/hurka/lángos fáradalmait, és felmelegedett az utolsó korty sörünk is, ideje, hogy továbbálljunk, s felkeressük az izgalmasabb helyeket. Egy kertben két rom-busz áll egymásnak döntve, két régi Setra. A buszok mellett pedig hangulatos kis bokszokban is lehet ücsörögni, emésztgetni, de persze itt is ehetünk még, vagy ihatunk kedvünkre. Igazi retrókocsma, a belső kerület nyomasztó levegőtlensége nélkül. Kifejezetten hangulatos, akár fel is mászhatunk a buszok tetején, gyönyörködni a Dunában. A kerthelyiségben kivetítő, hideg-meleg konyha, csocsó, darts várja a miniszünidőzőket, sőt, ha előre bejelentkezünk, még sütögethetünk is a kertben a barátokkal, hozott anyagból minimális összegért. De ezt talán majd egy következő nyaralás alkalmával!
Fotó: Szakály Fruzsina
Lassan ránk esteledik…
Aztán jöjjön az igazi lazulás a legszélső bisztró egy csíkos napágyában, ahol még jók vagyunk egy korsó bivalyerős meggysörre, közben bambuljunk az andalító zenére, s az önfeledt kavicsozó gyerekekre, s ha elég sokáig maradunk, talán még egy kora esti jazzkoncertbe is belehallgathatunk a víziszínpadon.
Hazafelé, ha lekésnénk az utolsó hajót, amit nem nehéz, sétáljunk végig a platánfákkal szegélyezett, Balatonfüredet idéző múlt századi nyaralók között, s válasszuk ki, melyiket vesszük meg jövőre. Vagy az azutáni évben.
