Otthon

A Turbo rágótól a szagos radírig – ezeket gyűjtöttük gyerekkorban

A szagos radíroktól a Turbo rágós papírokig mi mindent gyűjtöttünk általánosban? A kiskamaszkor jellemzője a gyűjtőszenvedély. Tegye fel a kezét, aki semmit sem gyűjtött az általános iskolában! A fiúk jellemzően focis- vagy baseballkártyákat, esetleg bélyegeket, a lányok szalvétát és levélpapírt. A gyűjtőszenvedély aztán a felső tagozattal elmúlt, és a legtöbbször a gimiben már nem folytattuk. Körbekérdeztem az ismeretségi körömben, ki mit, mikor és miért gyűjtött, így együtt feltérképeztük a gyűjtőszenvedélyt a telefonkártyáktól a spray-s dobozokig.

Szalvétáktól a baseballkártyákig

Én személy szerint szalvétákkal kezdtem a gyűjtést, amire nemcsak az ösztönzött, hogy az osztálytársnőim közül jó páran gyűjtötték a szalvétákat, hanem az is, hogy megtudtam, kislánykorában a nagymamám is. Mamám saját elmondása szerint ezzel a különleges, két egyforma darabot nem tartalmazó gyűjteménnyel tette rendkívülivé a lakodalmuk terítékét. Tudom, akkor azt gondoltam, majd én is így teszek, és az esküvőmön a kislánykori szalvétagyűjteményemet használjuk majd.

Tehát elmondhatom, hogy a szalvétagyűjtésnek még volt valamiféle értelme, de a későbbi, kosaraskártya-szenvedélyemnek csak a falkaszellem volt az oka. Lakers? Chicago Bulls? Ezeket a neveket hallottam már, de többet nem tudtam róluk. Ennek ellenére lelkesen gyűjtöttem és cseréltem a kártyákat, még albumom is volt.

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

Matricák és Lutra-album

Gyerekkorunk másik nagy mániája a matricák és a matricás album volt, a kutyástól a Barbie babásig, volt mindenféle. Flávia nagy matricarajongó volt: „Simától elkezdve a pufin, a szőrösön, az üvegesen, a hologramoson, a világítóson át a hideg-meleg hatására más képet mutatóig volt mindenféle matricám” – és hozzáteszi, valamikor gimi előtt hagyott fel a szenvedélyével, de addigra a lakásuk minden pontját teleragasztgatta.

Gyűjtemény a papírboltból

A matricák mellett más, papírboltban kapható cuccokat is menő volt gyűjteni. A lányok között szép számmal akadtak papírbolt-mániások. Ilyen volt Zita és Dóra is, akik a szagos radírokat gyűjtötték. (Felvetődik a kérdés, miért szagos, és miért nem illatos radír néven futottak – de ez már egy másik értekezés témája lenne.) „A színük, mintájuk volt a lényeg, meg a papír és a csomagolás rajtuk” – vallja nagy egyetértésben Zita és Dóra.

A radírok mellett a mindenféle mintás levélpapírok is nagy népszerűségnek örvendtek. Amikor kislány voltam, több lánnyal is aktív levelezést folytattam az ország különböző pontjain, és a tízesével vett levélpapírokból egyet-egyet mindig eltettem. A levelezés akkoriban elég népszerű volt, a megkérdezett Anna például egy, a tollasolimpián megismert lánnyal levelezett sokáig, a levélpapírokat ők is gyűjtötték.

Autómánia és Turbo rágó

Nagymamám hatalmas karton dobozzal vette mindig a Turbo rágót, aminek a papírját, mint mindenki más, mi is gyűjtöttük az unokatestvéreimmel. „Nekem még mindig megvannak az autós papírok, és bizony a mai napig rágóillatuk van” – lelkendezett a téma kapcsán megkérdezett egyetlen férfi, Geri. Turbo rágó egyébként a mai napig kapható, és pont pár hete hozott haza a férjem a fiamnak egyet hatalmas lelkesedéssel, mondanom sem kell, a gyerek csalódott volt, és nem értette, miért volt ekkora felhajtás egy vacak papírdarabért. Hiába, változnak az idők!

Fotó: iStock.com/David-Mozzoni

Fotó: iStock.com/David-Mozzoni

Különlegességek, gyűjtemények

A sztenderd dolgokon kívül több ismerősöm is meglepett, mikor arról kérdeztem őket, miket gyűjtöttek. Niki például a kiürült Impulse spray-s flakonokat tette el. „Szépen gyűltek a szobámban a szerkény és a polcok tetején. Minden illat más doboz volt” – nosztalgiázott Niki, aki azt is hozzátette, hogy nemrég észrevette, újra kapható ez a márka.

Annamária nem mást gyűjtött, mint a fényképnegatívok hengereit, amiről azt mondja, akkoriban Szegeden sokan gyűjtötték. „Fotóelőhívó üzletekbe jártunk, mindig adtak, ha kértünk és alapból ki volt sok helyen rakva nagy dobozokba” – mesélte Annamária.