Egészség

Tévhitek a napozással kapcsolatban

Azt gondolnánk, hogy már mindent tudunk a napozásról, annak előnyeiről és veszélyeiről. Mégis vannak tévhitek, amiket itt az ideje eloszlatni.

Csak akkor kell naptejet használni, ha nincs felhő az égen. A szakemberek szerint ez azért nem igaz, mert a káros sugarak a felhős időben is ártanak a bőrünknek. Éppen ezért érdemes figyelemmel követni például az időjárás-előrejelzéseket, mert ott is mindig elmondják, hogy milyen erős ezeknek a káros sugaraknak a hatása. Ha magas, akkor a felhők ellenére érdemes plusz védelemben részesíteni a bőrünket.

Ha le vagyunk barnulva, akkor nem kell aggódnunk a leégés miatt. Ez sem igaz, hiszen a káros sugarak a napbarnított bőrre is veszélyt jelentenek. Ezért, akármilyen szép is már a színünk, ha napra megyünk, mindenképpen kenjük be magunkat fényvédő krémmel!

Fotó: Unsplash/ Tu Trinh

Fotó: Unsplash/Tu Trinh

Sokan úgy hiszik, hogy az arcunk védelme sokkal fontosabb, mint más testrészünké. Nos, ez ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen minden testrészünket egyformán fontos védeni napozás közben. És persze az is tévhit, hogy ha egyszer bekentük magunkat, az egész nap kitart. Bizonyos időközönként újra krémeznünk kell, hiszen lekopik, és csökken a hatása. Különösen, ha vízparton vagyunk és úszunk is egyet napközben – ebben az esetben különösen fontos, hogy ismét elővegyük a naptejet, hiszen a vízben lemosódik a korábban felvitt kozmetikum.