Csillagok

Őrangyalok segítik a hátrányos helyzetű gyerekeket – az Őrangyalok Ligája

A hiedelem szerint minden gyerekre külön őrangyal vigyáz, a nehéz sorsú, bántalmazott vagy nélkülöző gyermek mellett viszont minimum kettő áll: egy égi és egy földi segítő. Az Őrangyalok Ligája csupa ilyen földre szállt angyalból áll.

Álmok, amik mégsem mennek veszendőbe

Az Őrangyalok Ligája egy olyan különleges szövetség, amelynek célja, hogy legalább egy napra megváltoztassa a nélkülöző gyerekek életét. Tennivaló bőven akad, hiszen hazánkban közel negyedmillió gyerek él hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban, közülük hétezren átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban élnek. Nemcsak a jó család nyújtotta biztonságot, az ennivalót, a kultúrát nélkülözik esetenként, de olyan egyszerű, minden gyereknek nagy örömet jelentő dolgokat sem kaphatnak meg, mint egy gombóc fagyi vagy egy állatkerti séta. Nem nyaralnak, nem tudnak kikapcsolódni, megkeresni egy példaképüket, koncertre vagy moziba menni, legalább belepislantani egy jobb életbe.

Fotó: Őrangyalok Ligája

Fotó: Jövő Uniója Alapítvány/Őrangyalok Ligája

Étel és élmény

Természetesen a szegénységben vagy bántalmazásban élő gyerekek esetében nagyon fontos javítani az életkörülményeken, akár adományokkal, akár más módon, de a test szükségletei mellett nem feledkezhetünk el a lélekről sem. Az Őrangyalok Ligája azon van, hogy az eltemetett kis gyerekálmok, esti, csendes álmodozások valóra váljanak. A gyerekektől azt kérik, hogy írják meg levélben legnagyobb, de még teljesíthető léptékű vágyukat, és azt megpróbálják valóra váltani.

Helikopteres utazástól a lovaglásig

Az egyik gyerkőc helikopteren utazhatott, másikuk kedvenc sportolójának szoríthatta meg végre a kezét, és még sorolhatnánk a beteljesült álmokat. Ákos a tököli reptéren szállhatott be egy igazi repülőgépbe. Még sohasem repült semmin, így a kameráktól és a nagy élménytől elfogódottan szállt be a gépbe. A 11 éves Melitta legnagyobb vágya az volt, hogy eljuthasson egy budapesti színházi előadásra. A Vidám Színpadon nézhette meg a Forró hétvége című vígjátékot, és utána beszélgethetett a színészekkel is – de Máté például egész másra vágyott, ő példaképével, Cseh Lacival úszhatott együtt az uszodában.

Fotó: Őrangyalok Ligája

Fotó: Jövő Uniója Alapítvány/Őrangyalok Ligája

Ha kívánságról van szó, a legtöbb gyermek egyébként első mondatában azt kéri, hogy újra a szüleivel élhessen – ennek tejesítésére ugye sajnos az őrangyaloknak nincs lehetősége. Akadt olyan nyolcéves, akinek élete legnagyobb álma az lett volna, hogy az apukájával hazamehessen, elmenjenek bevásárolni, főzzenek és takarítsanak. A második mondatban azonban már többnyire maguk a gyerekek is azt írják, hogy ha ez nem lehetséges, akkor… és itt kerülnek papírra a titkos, nagy álmok, és veheti kezdetét a megvalósítás megszervezése.

Vízi élmények, koncertek a gyerekotthonok lakóinak

Az Őrangyalok ligája emellett Mikulás-látogatásokat, Halász Judit-koncerteket, áruházláncokkal együttműködve kulturális programokat, élménynapokat, aquapark-látogatásokat is szervez a gyermekotthonok lakóinak. Ha a kis lakók nem csoportosan vehetnek részt programokon, csak egyikük, akkor a szervezők igyekeznek odafigyelni arra, hogy az irigyelt gyerkőc ajándékokkal megrakodva térjen vissza társaihoz.

Az Őrangyalok Ligájának munkájáról Drávucz Bettina, a Jövő Alapítvány operatív igazgatója mesélt még többet:

 „Az Őrangyalok Ligája a Jövő Uniója Alapítvány kezdeményezése. Az alapítvány 2015-ben kezdte meg működését, a kuratóriumi tagokon kívül 1 fő közreműködésével. Jelenleg a kuratóriumon felül két főállású munkatárs és két önkéntes segítő dolgozik mint őrangyal. Több mint 20 gyermek kívánságát teljesítettük már egyéni álomnapok keretében, emellett támogatóink közreműködésével folyamatosan valósítunk meg csoportos álomnapokat is (gyereknapok, koncertek és kulturális programok, sportesemények).

Fotó: Őrangyalok Ligája

Fotó: Jövő Uniója Alapítvány/ Őrangyalok Ligája

 

Minden ilyen napot igyekszünk valóban emlékezetessé tenni, és az eddigi tapasztalatok szerint úgy tűnik, ez sikerül is. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk mind a gyerekektől, mind a nevelőszülőktől. Szívből örülünk az önkéntesek csatlakozásának is, akik lelkesedést és ötleteket hoznak a közös munkába. Minden álomnap a maga módján egyedi és megismételhetetlen, mégis, ha egy alkalmat ki kéne emelni, az Gyula ‘rendőrös’ álomnapja lenne az ORFK közreműködésével. Gyula rendőr szeretne lenni, az volt az álma, hogy meglátogathasson egy rendőrkapitányságot, és egy napra kipróbálja, milyen rendőrnek lenni. Ez a nap ismét bizonyította, hogy amikor jó célért, közösen fogunk össze, a lehetetlen nem létezik.”