Konyha

Így termesszünk gyömbért otthon!

Különleges, karakteres illata és íze van a gyömbérnek. Többek között immunerősítő, fejfájás-csökkentő hatása van, valamint jó a megfázásra, a náthára, méregtelenít és még a cellulitisz ellen is bevethető. ebből a videóból pedig kiderül, hogy hogyan termeszthetünk magunknak saját gyömbért otthon. Ehhez előbb persze a boltból kell gyömbért beszereznünk, ha lehet, bioterméket válasszunk. Ha többet szeretnénk termeszteni, akkor melegházat érdemes kialakítani, de ha csak néhány saját gyömbérre vágyunk, akkor elegendő egy kisebb területet kijelölni a kertben erre a célra, vagy helyezzünk el az erkélyen néhány nagyobb virágcserepet. Első lépésként tegyük a gyömbérdarabokat egy pohár vízbe, és hagyjuk benne ázni 3-4 órán keresztül, hogy fel tudják szívni a csírázáshoz szükséges vízmennyiséget. Ezután itassuk le a fölösleges vizet róluk, majd helyezzük a gyökereket egy zacskóba, és csomagoljuk bele törölközőbe. Körülbelül egy hét múlva vegyük ki a nejlonból, addigra a gyökerek kicsíráznak. Ültessük laza földbe és alul lyukas cserépbe a gyömbéreket. Takarjuk be azokat egy vékonyabb réteg földdel, de úgy, hogy a kicsírázott rész szabadon maradjon. Majd körülbelül három hetet kell várnunk, hogy saját gyömbérrel dicsekedhessünk.