Konyha

Nagyszerűt az egyszerűből – főzelékek felturbózva

A főzelékről első körben legtöbbünknek a menzai emlékünk, a finomfőzelék jut eszébe. És szó se róla, kevesen vagyunk, akiknek ettől azonnal ehetnéke támad, hiába tudjuk, hogy a főzelékek finomak és egészségesek. Na persze csak akkor, ha jól vannak elkészítve. De az is lehet, hogy egész egyszerűen ráuntunk a harminc éve ugyanúgy készített spenótra, sóskára és krumplifőzelékre. Itt az ideje, hogy újragondoljuk a főzelékeket, és felturbózzuk az egyszerűt nagyszerűvé!

Új ízek, egészségesebb ételek

Főzelékeket nemcsak azért eszünk, mert finomak, hanem mert a mindennapi hajtásban a szervezetünk kétségbeesetten vágyik valami zöldségfélére. Legalábbis elvileg. A gyakorlatban azonban a fogyókúrázók, illetve a rostban-vitaminban gazdag táplálkozás hívei egyáltalán nincsenek megelégedve a hosszú évtizedek óta ugyanúgy készített lisztes, rántásos főzelékekkel. Újítani így nemcsak az ízeken, a hozzávalókon, a fűszereken, de az elkészítésen is lehet. A fehér liszt elhagyása, vagy lecserélése teljes kiőrlésű változatra már jót tesz az egészségünknek. Ugyanígy bevethetjük az olívaolajat vagy a kókuszzsírt a disznózsír és az étolaj helyett.

A legtöbb főzeléket saját magával is be tudjuk sűríteni, egyharmad részét kivesszük, botmixerrel simára turmixoljuk, és visszakeverjük az ételbe. Akik nagyon szeretnék kihagyni a rántást, azok egy-két kisebb szem krumplit is belefőzhetnek a főzelékbe, amit elég összenyomkodni vagy külön leturmixolni, így kicsit laktatóbbá válik a csupa zöldség főzelék, még sincs benne sem olaj, sem liszt.

Fotó: iStock.com/bhofack2

Fotó: iStock.com/bhofack2

Citromos nyári krumplifőzelék

A szokásos babérleveles, majoránnás, vöröshagymás ízesítésen túl a krumplifőzeléket nagyon sokféleképpen variálhatjuk. Igazi könnyű, friss, nyári ízt ad neki a citrom és a petrezselyem. A főzelékhez először hagymát kell dinsztelnünk, majd jöhet a babérlevél, a só, egy csokornyi petrezselyem felaprítva, fél citrom leve és reszelt héja, némi tejfölös habarás, a tetejére pedig petrezselyem vagy egy kis pirított dió.

Spenót kókusszal

A spenót is meglepően jól variálható zöldség, van, aki akár édesen is el tudja készíteni. Ha az egészséges verzió felé hajlunk, tehetünk bele beáztatott zabpelyhet zsemle helyett, a tejet pedig kiválthatjuk zabtejjel vagy kókusztejjel is – itt már a fűszerezés is alaposan megváltozik, kell hozzá curry fűszerkeverék, csili, és szezámmag a tetejére. A kész spenótot legközelebb forgassuk össze 10 dkg ricottával, kifőtt durumtésztával vagy nokedlivel, aminek eredményeként egy igazán laktató ételt kapunk.

Fotó: iStock.com/SergeyAK

Fotó: iStock.com/SergeyAK

Paradicsomos zöldbab

Nincs is finomabb a friss, roppanós zöldbabnál, de ha már unjuk a megszokott tejfölös verziót, próbáljuk ki, milyen paradicsommal! Először a zöldbabot kell megfőzni, majd hozzáadni a paradicsomkonzervet, esetleg a saját magunk által eltett verziót, sóval, borssal, bazsalikommal fűszerezni, és máris teljesen új ételt kaptunk!

Tökfőzelék másképp

Nagyon sokunk őriz rossz emlékeket a menzás tökfőzelékről, a péppé főzött zöldségről meg a csomós fehér rettenetről. A jó hír az, hogy a tök finom, csak megfelelően kell elkészíteni. A főzeléket sűrítsük önmagával vagy krumplival, tehetünk hozzá főzéskor fehérbort, reszelt citromhéjat, fokhagymát, vajat, fehérborecetet, de kombinálhatjuk cukkinivel is. Sőt a tofukockák is finoman megbolondítják.

Sóska cukor nélkül

Sóska ügyben két párt létezik, az egyik a cukrozott sóskára esküszik, mert azt még valahogy le tudta nyelni gyerekkorában, mások el sem tudják képzelni a friss, üde ízt elnyomó édességet. Azt viszont kevesen tudják, hogy a sóskát például jéghidegen joghurttal, pici citromlével is el lehet készíteni, így üdítő nyári finomság válik belőle. Van, aki mézzel és krémsajttal főzi, mások póréhagymával és besamelmártással elkészítve – érdemes kísérletezni.