Siker

Kalózfilmmel indult, életre szóló szerelem lett – interjú egy vitorlázó pszichológussal

Hagyományteremtő célzattal idén először rendezik meg Siófokon a Nemzeti Regatta Magyarország elnevezésű vitorlásversenyt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a Balaton nemcsak a régióban élőké, hanem közös nemzeti kincsünk. A rendezvény apropóján beszélgettünk Mihaletzky Luca pszichológussal, a Ridikül.hu szerzőjével, aki saját példáján keresztül illusztrálja, hogy a magyar tenger mindenkié, hiszen ő is fővárosi lányként lett a hullámok és a szél szerelmese. Luca épp vitorlásoktatói vizsgájára készül a Balatonon. Na meg persze az államvizsgára. Szakmájának és hobbijának, sőt még a magánéletének is köze van a vízi sportokhoz.

Luca azt mesélte, budapesti lányként a vitorlázás úgy csöppent be az életébe, hogy 13 évesen megnézte A Karib-tenger kalózai című filmet, és beleszeretett Jack Sparrow-ba, akit Johnny Depp alakított. A nyári szünetben jelentkezett egy vitorlástáborba, aztán később minden vakációnál újra és újra. Amikor pedig kinőtt a táborokból, csatlakozott egy 2 személyes, 18 lábas, azaz 5 és fél méteres katamarán csapatához mint legénység.

– Ebben a 2 fős csapatban volt a kapitány és én, aki az erő voltam. Ez persze furán hangzik az 55 kilómmal, de ez egy vegyes páros volt. De nagyon lelkes voltam, és ugye azt mondják, hogy a lelkes sokkal jobb, mint a jó, mert az hamar beletanul. Aztán elhatároztuk, hogy megcélozzuk az olimpiát. Ez azonban azt jelenti, hogy egy évben közel 200 napot kellett edzenünk, amit a magyar szezonban lehetetlen összehozni. Sokat jártunk külföldre edzeni, főleg Olaszországba.

Fotó: Kollmann András

Fotó: Kollmann András

– Hogyan lehetett ezt a privát életeddel összeegyeztetni, hiszen már egyetemre jártál, pszichológusnak készültél?

– Az alap- és a mesterképzés között kihagytam egy évet, amit kizárólag a vitorlázásnak szenteltem. Aztán sajnos rá kellett jönnünk, hogy ezt mi anyagilag nem bírjuk. Nehéz finanszírozni az utazásokat és az 5 milliós hajó karbantartását. A végén sajnos fel kellett adnunk ezt az álmunkat.

– De a vitorlázást azért nem hagytad abba.

– Nem, dehogy. Most egy nagyobb, 33 lábas, 10 méteres, 5 fős katamaránnal versenyzem, ahová viszont épp jól jön a kis súlyom. Bár egyre több csapat van a versenyeken, kevesen akarnak lányt felvenni maguk közé. Én viszont úgy látom, egy nő jót tesz a csapatnak, ahol rajtam kívül csak fiúk vannak. Én egy kicsit visszafogom őket a jelenlétemmel, de gondoskodom is róluk. Mindig viszek nekik kaját, szólok, hogy kenjék be magukat, figyelek rájuk.

Fotó: Horányi-Névy András

Fotó: Horányi-Névy András

– És az eredményeitek sem rosszak. Mik is ezek?

– A Kékszalagon, a Balaton legrangosabb versenyén két éve abszolút kategóriában harmadikok lettünk, tavaly pedig hatodikok, de a nők közül én lettem a leggyorsabb. Egyébként ezeken a „rohanó gépeken”, ahogy mi hívjuk ezeket a hajókat, nem nagyon vannak nők, mert kicsit veszélyesebbek.

– Ez mi jelent?

– Egyrészt nagyon gyorsak, ami azt jelenti, hogy a mi nagy hajónk a szélsebesség háromszorosával képes hasítani a vízen. Kisebb szélben akár 10–15 csomóval, ami nagyjából 20–30 km/órás sebességnek felel meg. De ilyenkor persze veszünk föl bukósisakot és gerincvédőt is, és tudunk „ügyesen” esni, de a hajó nagyon könnyen törik, ami nem olcsó mulatság.

– Mikor kezdődik a szezon, hogyan lehet ezt Budapestről menedzselni?

– Akkor kezdünk edzeni, amikor a víz 10 fokos lesz, ami nagyjából április eleje. Olyankor még csak hétvégére jövünk, de aztán a szezonban kinyúlnak a napok, és a Kékszalag is hétköznap van, ezért a nyáron leköltözünk a párommal, és itt vagyunk folyamatosan a Balatonon. Edzünk, és mi is oktatunk gyerekeket a katamaránsuliban.

Fotó: Horányi-Névy András

Fotó: Horányi-Névy András

– A párod is a csapatban van. Őt ott ismerted meg?

A nyár első nagy bulija a Balaton partján – Nemzeti Regatta. Változatos, színes programokkal és sztárfellépőkkel várja az érdeklődőket a nyár első nagy szabadtéri fesztiválja, a Nemzeti Regatta június 11–12-én! Amíg a vízen a vitorlás hajók küzdelme zajlik, a tó partján a versenyre nevezett települések képviselői a saját nevezetességeikkel, jellegzetes gasztronómiai különlegességekkel, látványos standokkal mutatkozhatnak be. Többek közt olyan neves előadók lépnek fel a kétnapos családi fesztiválon, mint a Magna Cum Laude, a Honeybeast és a The Biebers. A zenekarok is készülnek már a nyüzsgő, nyáresti partira és a hangulatos siófoki kultúrkavalkádra.

– Először még nem együtt versenyeztünk, ő azt a csapatot coacholta, edzette, ahol én is versenyeztem, így ismerkedtünk meg. A hajónk egy magáncégé, én hivatalosan is sportoló vagyok, van sportkönyvem, de fizetést nem kapok.

– A Nemzeti Regattára olyan csapatok, olyan városok is benevezhetnek, akik a Balatontól messzebb helyezkednek el, és igazából a vitorlázás távol áll tőlük. Szerinted ez jó ötlet?

– Sokan valamiféle úri passziónak tartják a vitorlázást. Szó se róla, néha nekem is eszembe jut, amikor például elszakad az egymillió forintos vitorlánk, hogy a világ másik felén mennyi gyerek éhezik. Ezen a versenyen viszont azok is benevezhetnek, akiknek nincs saját hajójuk, vagy még sohasem vitorláztak, hiszen kapnak hajót kapitánnyal és legénységgel. A verseny pedig velük is megszerettetheti ezt a sportot, úgy, mint ahogy engem is elvarázsolt budapesti lányként.

– Mi az, ami ennyire vonzó számodra a vitorlázásban?

– A széllel való száguldás, a szabadság érzése és persze a versenyzés öröme. Én egyébként akkor is sokat sportolok, ha épp nincs szezon. Nemcsak a bikinialak miatt, hanem azért, mert tudom, mit kell fejlesztenem magamon, hogy jobb legyek a versenyeken. Ráadásul sportpszichológus szeretnék lenni, hamarosan államvizsgázom, úgyhogy a kettő teljesen jól megfér egymással. Sőt.