Otthon

Így is lehet – felcserélt szerepek a családban

Manapság már szinte teljesen elfogadott, hogy egy apuka marad otthon a kisbabával. A hagyományos családmodellel szakító családokra egyesek furcsán néznek, mások támogatják ezt a lehetőséget. Számuk mégis elenyészően kevés.

Pár éve még a családok mindössze 5-6 százaléka döntött úgy, hogy az édesapára bízza a nevelési feladatokat. Az esetek többségében az elhatározás hátterében anyagi megfontolások álltak. A törvény alapján a terhességi gyermekágyi segély (tgyás) lejárta után igényelheti az édesapa is a gyedet a gyermek 2 éves koráig. Az első hat hónapban még mindig csak és kizárólag az édesanya jogosult támogatásra. A szocializációs folyamat során egy gyermek nem csak az édesanyjától látott viselkedési mintákat tanulja el, legalább olyan fontos szerepet játszanak a tanulási folyamatban az édesapák is.

Forrás: Unsplash/Danielle Mcinnes

Fotó: Unsplash/Danielle Mcinnes

Menő svéd apukák

Svédországban már 1995-ben bevezettek egy kizárólag apukák számára kivehető időszakot, így az édesapák döntő többsége (69 százalékuk) otthon marad rövidebb-hosszabb időre a babával. A szülés után egészen pontosan 60 fizetett szabadnap jár az apának, ami el is vész, ha nem veszik igénybe. Ez a szabadság az anyára nem ruházható át.

Tavaly nem kis visszhangot keltett – elsősorban a nők körében – egy fotósorozat azokról a svéd apukákról, akik átvállalták a gyerekneveléssel járó otthonlétet. Johan Bavman képeit nézve mindenkiben felmerült, hogy apának lenni nem merül ki abban, hogy naphosszat dolgozik valaki a családjáért, keresi a pénzt.

Forrás: Unsplash/Steven Van Loy

Fotó: Unsplash/Steven Van Loy

A világ országainak 95 százaléka fizetett szabadságot biztosít az anyák számára, az apák viszont csak az országok 49 százalékában maradhatnak az újszülöttel – derült ki a WORLD Policy Analysis Center felméréséből. Az Amerikai Egyesült Államokban, a dél-amerikai Suriname-ban, valamint Pápua Új-Guineában nem kapnak fizetett szabadságot a kisgyermekes édesanyák sem.

(link: http://napicsart.blog.hu/2015/12/10/ezekben_az_orszagokban_maradhatnak_otthon_az_apak_a_gyerekkel )

 Itthon is vannak pozitív példák

András története már vagy húszéves. 1996-ban még ennyire sem volt szokás, hogy a férfiak maradjanak otthon a gyerekkel. Andráséknál mégis felcserélődtek a szerepek egy időre, amikor feleségével közösen úgy döntöttek, ő marad otthon az akkor egyéves lányukkal. Andrásnak egyrészt ez jó kiugrási lehetőség volt a korábbi munkahelyéről és persze anyagilag is így járt jobban a család.

„Egyetlen percig sem volt ebből probléma közöttünk, mind a ketten jól kezeltük a helyzetet. A nagyszülőket persze meglepte az elhatározás és kérdezték, hogy meg tudom-e majd oldani a dolgot” – mesélte András nevetve.

Az akkori jogszabályok csupán azt tették lehetővé, hogy az édesapa a gyermek egyéves korától vehesse igénybe a gyedet.

„Hét hónapot töltöttem otthon a kislányunkkal ellátva azokat a feladatokat, amiket a társadalmi elvárás szerint az édesanya szokott megoldani: pelenkáztam, etettem, takarítottam, főztem és mostam” – magyarázta az édesapa. Hozzátette, nem volt fárasztóbb, mint bárki másnak ugyanezt tenni. A baráti kör – bár volt, aki elsőre furcsállotta – hamar hozzászokott a szituációhoz.

A napok – András szerint – ugyanúgy teltek, mintha a felesége lett volna otthon, csak szerepet cseréltek. A nagyszülőkre a távolság miatt sajnos nem számíthatott mindennap, de ha elakadt a főzésben vagy a baba körüli teendőkben, egyszerűen csak felhívta a nejét a munkahelyén. Általában esténként megbeszélték a másnapi teendőket, a bevásárlást és a főzést.

„Apák, vágjatok bele!”

Nyár elején András azonban kihagyhatatlan ajánlatot kapott, és visszament dolgozni. A kislány pedig bölcsődébe került, ami a szülők szerint nagyon jó hatással volt rá. A második gyereknél már a társadalom által megszokott rend állt fenn Andráséknál is, és az édesanya maradt otthon a gyerekkel.

András nem bánta meg a döntést. „Az egyéves és másfél éves kor közötti időszakban fejlődött a lányom a leglátványosabban. Jó volt ilyen intenzitással részt venni az életében” – mondta. „Nem sokan mondhatják el magukról ezt” – tette hozzá. Azoknak pedig, akik a döntésen dilemmáznak épp, azt üzeni, vágjanak bele nyugodtan, nem bánják meg.

Hátterek:

(http://www.babaszoba.hu/articles/gyerek/Apa_marad_otthon?aid=20110517220218
http://www.johanbavman.se/swedish-dads/)