viragos (5 találat)

Virágos ruhák a romantika jegyében

A nyárnál aligha találhatnánk jobb alkalmat arra, hogy virágokat hordjunk. Ha szeretnénk feldobni a hangulatunkat és egy kis romantikát csempésznénk a hétköznapokba, válogassunk a bájos, növényi mintás öltözékek között.

Keresik a legvirágosabb magyar településeket

Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amely az ország egyik legnagyobb társadalmi megmozdulása – mondta Guller Zoltán, a versenyt lebonyolító Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón.

Virágba borult, színpompás utcák, ahol szívesen eltévednénk – galéria

A tavasz egyik legcsodálatosabb hozadéka, hogy egyre színesebbek, egyre virágosabbak a házak és az udvarok. Színpompás utcákon sétálhatunk, az évszak illatával az orrunkban. És talán azt sem bánnánk, ha ezeken a virágba borult utcákon egy kicsit el is tévednénk. Galéria!

Könnyű, lenge ruhák a nyári esték romantikájához

A nyári ruhák egyik legfontosabb jellemzője, hogy lengék, szellősek legyenek. Emellett persze az sem árt, ha stílusban és színben passzol az egyéniségünkhöz. Szerencsére többféle fazon között válogathatunk, hogy megtaláljuk a számunkra tökéletes darabot.

Boruljunk virágba! Így viseljük a virágmintás darabokat

A vidám, virágmintás darabok a hangulatunkra is pozitív hatással vannak. Érdemes kikísérletezni, alkatunkhoz melyik fazon és színkombináció illik a legjobban. Akiknek a felsőteste erősebb, kerüljék a nagy virágmintákat, de sötét alapon aprómintás felsőket bátran választhatnak. A körte alkatúak szoknyából inkább az A vonalú fazonokat keressék, nadrágból pedig az...