valtozas (180 találat)

A 80-as és 90-es évek legvonzóbb hírességeit sem kíméli az idő vasfoga

Lássuk, hogyan néznek ki ma a nyolcvanas és kilencvenes évek legdögösebb sztárjai.

Pamela Anderson úgy érezte, meg kell osztania a világgal, hogy ki is valójában

A Baywatch egykori bombázója lecserélt a védjegyeit.

Hogyan közöljük, ha nem tetszik valami a párunk külsején?

Egy párkapcsolat telis-tele van komoly és könnyedebb problémákkal, amik kezelését meg kell tanulnunk, ki kell tapasztalnunk. Többek között ilyen az is, amikor azon törjük a fejünket, hogy hogyan mondjuk meg a szerelmünknek, hogy nem tetszik a frizurája, a szakálla vagy a nadrágja.

Mennyit változtak az illemszabályok?

Amikor az illemre terelődik a szó, felvetődik a kérdés, hogy hogyan, milyen formában van létjogosultsága a régi szabályoknak és elvárásoknak a mai világban. Úgy, ahogyan „annak idején”, „a régi szép időkben”? Vagy az illemszabályok is változnak, ahogyan az idő múlik, a technika fejlődik, és a közhelyesen rohanó világ megköveteli?

Egy gyerek érkezésével megváltozik minden?

Olyan sokszor azt hallani, hogy megszületett a gyerek és szétmentek a párok. Miért törvényszerű, hogy a gyerek érkezésével megváltozik minden? És mi dönt arról, hogy melyik kapcsolat éli túl, és melyik roppan bele?

Hogyan dobjuk fel a külsőnket egy szakítás után?

Szakítás után általában minden nő változásra vágyik – ilyenkor szoktak születni azok a hajvágások vagy hajszínezések, amelyeket később azért rendszerint megbánunk (tisztelet a szerencsés kivételnek). Nem muszáj azonban drasztikus változtatásokra szánni magunkat, éppen elég, ha az alábbi tippeket kipróbáljuk, és egy kicsit új vizekre evezünk a smink és a...

A szerelem nem vész el, csak átalakul

A tapasztalatokat nem egy házassági tanácsadó osztotta meg a közönséggel, hanem egy átlagember, aki úgy érezte, hogy 12 év után leírja azt a 12 dolgot, amit megtapasztalt az évek során.

Változó húsvéti hagyományok

Húsvétkor a fiúk régen vízzel, később kölnivel öntözték meg a lányokat, vagy öntözik a mai napig. Mert nem mindenki szereti ezt a hagyományt. Ahogy a locsolkodásért kapott ajándék is változott az idők során: a piros tojást sok helyen felváltotta a pénz.