telihold (9 találat)

A hold, ahogyan még nem láthattad - FOTÓ

Magyar idő szerint szerdán este 11 órakor mintegy 357 ezer kilométer távolságra volt tőlünk a Hold, ami azt jelenti, hogy égi kísérőnk mintegy tíz százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnt, mint amekkora a telihold szokott lenni. Megmutatjuk milyen gyönyörű volt!

Csillagjegyek, akiket nagyon megvisel a telihold

Feszültebb vagy és nem tudsz aludni? Egy olyan furcsa oka is lehet, amire nem is gondolnál. Október 13-án telihold lesz, melynek hatása lehet, hogy nálad jobban érződik a kelleténél.

A Hold hatása a női létre

A hold egészen biztosan hatással van földünk jelenségeire. Gondoljatok csak az ár-apály változásra. Az is jól ismert, hogy fogyni a növő holdnál sokkal nehezebb, mint akkor, amikor fogy a hold. A női szervezet pedig különösen hatása alatt áll ennek a fénylő égitestnek.

Erre a 4 csillagjegyre lehet a legnagyobb hatással a novemberi telihold

A telihold nagy hatással lehet a szervezetünkre, a hangulatunkra. A mostaninál is fontos, hogy észben tartsuk, figyeljük az érzelmeinket, és ne felejtsük el, hogy ha valami különös, valami szokatlan történik velünk, abban akár még a teliholdnak is szerepe lehet. Két nap múlva, november 23-án lesz újra tökéletesen kerek a hold felettünk, amire talán mindenkinek érdemes...

Erre a 4 csillagjegyre lehet a legnagyobb hatással a közelgő telihold

Minden telihold hatalmas energiával lehet az életünkre, a viselkedésünkre, bármelyik jegyben is születtünk. Ezért is érdemes lehet észben tartani, hogy mikor számíthatunk a telihold befolyására. Idén októberben 24-én lesz telihold, vagyis két nap múlva – ez pedig erre a 4 csillagjegyre lehet a legnagyobb hatással.

Így nézett ki a tegnap esti szuperhold – galéria

Különleges jelenség volt látható az égbolton szerda délután: egyszerre volt szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás. Bár a jelenség nagy visszhangot váltott ki, tudományos szempontból nincs nagy jelentősége. Viszont annál látványosabb. Nálunk nemigen lehetett szabad szemmel követni, sok helyen felhő takarta. A világ más pontjain azonban sokan gyönyörködhettek...

Ébresszük fel női energiáinkat holdüdvözlettel!

A Hold a női energia jelképe, ezért a holdüdvözlet elnevezésű jóga gyakorlatsor is ezeket az energiákat ébreszti fel bennünk. Csípőnyitásra, nyújtásra építkezik, és kevésbé dinamikus, mint a napüdvözlet. Tegnap éjjel volt telihold, így nincs is alkalmasabb pillanat gyakorolni, mint most!

Szivárványszínű Holi Fesztivál Indiában és Nepálban – galéria

Télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnep Indiában és a szomszédos Nepálban a Holi Fesztivál, amit a február végi, március eleji telihold idején tartanak. A résztvevők színes porokat dobálnak egymásra, vagy színezett vízzel locsolják egymást. Igazi szivárványszínű esemény. Galéria!