felelem (121 találat)

A beilleszkedés nehézségei

Túl vagyunk a szeptemberen, de igazából az egész őszi időszak sok család számára nagy kihívás. Akár az első óvodai napokról van szó, akár az iskolába lépésről, vagy csupán a nyári vakációról való visszatérésről, ez mindenképpen egy komoly váltás a gyerekek számára.

Az anyaságból a munka világába visszatérő anyukák stíluskihívása

Szívfacsaró már a gondolat is, hogy a gyerekünket „idegen nők” tanítják majd mondókákra, „idegen nők” altatják, miközben nekünk a munkahelyen kell teljesíteni, ahova ráadásul nincs mit felvennünk. Ha az előbbi helyzeten nem is tudunk könnyíteni, az utóbbin mindenképp: néhány hasznos stílustanács átsegíthet ezen az érzelmileg sem könnyű szakaszon.

A halogatás nagymesterei vagyunk – Ideje félretenni az orvosokkal szembeni félelmeinket!

Ha az egészségünk kerül fókuszba, nagyon sokan a halogatás nagymesterei vagyunk. A kifogások és a magyarázatok sora soha nem ér véget, ha arról van szó, hogy kicsit jobban oda kellene figyelnünk magunkra, amire meg is mutatkoztak szervezetünk részéről az első intő jelek. Pedig a legjobban ilyenkor kellene résen lenni, cselekedni, mert ha már kialakulásuk kezdetén kezeljük...

A megcsalás lehetséges jelei

Egyik legrosszabb rémálmunk, hogy párunk, akit szeretünk, akiben megbízunk, megcsal minket. Akár egy csodásnak induló románc elején történik, akár már egy kissé ellaposodott kapcsolatban derül ki, a hűtlenség villámcsapásként ér minket.

Ki ne ejtsük a „ne aggódj, nem fog fájni” szavakat!

Sok gyermek retteg a fogorvostól. A maszkos arcú néni a hideg és szúrós műszereivel az egyik legrosszabb rémálmuk, és ezt még a liftezős szék és a kezelés után kapott apró ajándék öröme sem ellensúlyozza.

A kapcsolatfüggő vagyok, segítsen valaki!

A kapcsolatfüggőség legfontosabb jellemzője, hogy az illető retteg a magánytól, és nem tudja elképzelni az életét társ nélkül. Inkább marad egy rossz kapcsolatban, csak ne kelljen egyedül lennie...

Péntek – Imádunk borzongani. De miért?

A felnőtt szórakoztatás egyik alapja a félelem és a borzongás. Ha a szórakoztató irodalom és filmek vonalán indulunk, akkor említhetjük a horrort, a thrillert vagy éppen a krimit. De mitől vonzó a borzongás, mi a funkciója a félelemnek és ki miért szeret, vagy nem szeret félni? Merre tart ez a szórakoztatási forma?

Úgysem sikerül!

A kishitűség alattomos, belülről emészti fel az embert. A kishitű ember sokszor a saját maga foglya, nem mer lépni, nem mer cselekedni, hisz a félelem megbilincseli. Fél a kudarctól, retteg az elutasítástól, attól, hogy mit gondolnak mások, és ez kihatással van a mindennapjaira. Holott, ha csak máshogy szemlélné a világot, minden megváltozhatna.