dij (155 találat)

Magyar artistaművészek nyertek ezüst díjat Párizsban

Ezüst díjat nyert a Buti Olivér és Jagudits András artista páros ugródeszka produkciójával Párizsban a 43. alkalommal megrendezett Festival Mondial du Cirque de Demain versenyen – közölte a Fővárosi Nagycirkusz. A fesztivál a maga kategóriájában világelső, már versenyzőként is bekerülni elismerés, nemhogy díjat nyerni.

Magyar filmek versenyeznek Annie-díjért

Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs filmje, valamint Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezőpáros Műanyag égbolt című mozifilmje is versenyez az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai megmérettetésen az Annie-díjért a legjobb független animációs mozifilm kategóriában – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Díjat nyert a legidősebb élő olimpikonról, Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilm

A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri „Mention d'Honneur 2023” különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.

Ismét Lionel Messi vehette át az Aranylabdát

Az argentin válogatottat tavaly világbajnoki címig vezető Lionel Messi pályafutása során nyolcadik alkalommal nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

Amerikában is elsöprő sikert aratott a Semmelweis-film

Három díjat nyert a Semmelweis a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon: Koltai Lajos rendezése lett a legjobb film, Vecsei H. Miklós a legjobb színész, Nagy Katica pedig a legjobb színésznő díját nyerte el az anyák megmentőjéről készült filmben nyújtott alakításáért.

Robin Williams gyermekei édesapjuk emléke előtt tisztelegtek

A színész gyermekei, Zelda és Zak, díjat adtak át a New York-i Bring Change to Mind gálán.

Ők lettek az év gyerekkönyv írói

Kemény Gabi és Jeney Zoltán megosztva nyerte el az év gyerekkönyv írója díjat 12 év alatti kategóriában.

A közmédia díjazottjai átvették a kitüntetéseiket

Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia Budapesten.