apolt (6 találat)

A hideg idő árthat a kezeink puhaságának – így vegyük fel a harcot a kirepedezés ellen

Már december vége van, az idő pedig nagyon hideg. Ilyenkor amellett, hogy muszáj kesztyűt hordanunk, nagyon fontos az otthoni kézápolás is, hiszen a hidegtől a bőrünk igen könnyedén berepedezhet. Mutatjuk, mit tehetünk ez ellen.

3 tipp, hogy körmeink egészségesek és erősek legyenek

Vannak azon szerencsések, akiket szép, fényes, gyorsan növő körmökkel áldott meg a sors, míg mi, többiek nap mint nap küzdünk a töredezéssel, beszakadással és letöréssel… Ideje ennek véget vetni, hiszen egy kicsivel több odafigyeléssel nekünk is gyönyörű, egészséges körmeink lehetnek!

Ápolt darvat engedtek vissza a természetbe Szegeden

Hét, a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában ápolt darvat (Grus grus) engedtek vissza a természetbe kedd délután Szatymaz közelében.

Tippek a pihe-puha ajkakért – a téli hidegben is

Az ajkakat borító vékony bőrréteg meglehetősen érzékeny, a legkisebb figyelmetlenség elég ahhoz, hogy felsértsük - megvágjuk, megharapjuk. És ahogyan a meleg nyári napokban, úgy a hideg téli időben is fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsunk az ápolására. A hidegben ugyanis kiszáradhatnak, kicserepesedhetnek az ajkaink, ami nemcsak csúnya látvány, de akár fájdalmas...

Gyönyörű körmök, ápolt kezek ötven felett is

Odafigyelünk a bőrápolásra, kenegetjük az arcunkat, a lábunkat mindenféle krémmel, a kezünk azonban sokszor valahogy kiesik a látószögünkből. Pedig ennek a testrészünknek a „karbantartása” is fontos, nemcsak a bőrünkre, de a körmünkre is érdemes odafigyelni. Vagyis ötven felett is lehet gyönyörű a körmünk és ápolt a kezünk – mutatjuk, hogyan!

Agyő, repedt sarkak! Avagy a pihe-puha talpak nyomában

Az otthoni pedikűrhöz érdemes előkészülni. Nemcsak a lábfürdővel vagy a házilag elkészített pakolás hozzávalóival, de egy kellően hosszú filmet is készítsünk a lejátszóba, és karnyújtásnyira egy kis nasit, mert hosszú ideig nem állunk a lábunkra. De nem kell aggódni, megéri a sok „szenvedés”, mert a férfiak odáig vannak, ha pihe-puha talpakat masszírozhatnak....