Konyha

Csicseriborsó, te csoda!

A csicseriborsó az elmúlt években a sarki humuszárustól szép lassan bekúszott a konyhánkba mint a reformkonyha egyik fontos eleme. Nem is csoda, hiszen mindamellett, hogy finom, segíti az emésztést, kitűnő fehérje- és kalciumforrás, ráadásul vas- és rosttartalma is rendkívül magas. Lépjünk most túl a humuszon és a falafelen, amiket már mindenki ismer – íme három étel, amit mindenképp ki kell próbálnunk csicseriborsóból.

Tejszínes krémleves

Nem tudjuk megunni a krémleveseket, hiszen rengetegféle zöldségből elkészíthetőek, és isteni finomak, érdemes kipróbálni csicseriborsóból is, nem fogjuk megbánni.

Hozzávalók:

  • 2 konzerv vagy üveg csicseriborsó
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl tejszín
  • olívaolaj
  • kömény
  • fűszerpaprika
  • só, bors, ételízesítő

Elkészítés:

Vágjuk apróra a vöröshagymát és a fokhagymát, majd pirítsuk meg egy kevés olívaolajon. Csöpögtessük le a két konzerv csicseriborsót, és adjuk hozzá a hagymához. Öntsük fel fél liter vízzel vagy alaplével, majd fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel. Hagyjuk főni negyed órát, majd turmixoljuk össze a levest. Adjuk hozzá a tejszínt, amitől jó krémes állagot kapunk. Kevés olajjal keverjünk össze pirospaprikát és köményt, tálaláskor ezt is keverjük a leveshez. Krutonnal, pirított zsemlével vagy pirított mandulával tálaljuk.

Fotó: iStock.com/molka

Fotó: iStock.com/molka

Mi is az a csicseriborsó?

A Kis-Ázsiából származó hüvelyes alacsony kalóriatartalmú, gazdag B1- és B6-vitaminban, de tartalmaz folsavat, E-vitamint és karotint is. Ásványi anyagokban is gazdag: van benne bőven magnézium, vas és cink is. Rendszeres fogyasztása csökkenti a vér koleszterinszintjét, ezzel mérsékli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását, fehérje- és rosttartalma elősegíti a jó emésztést, alacsony glikémiás indexe miatt pedig cukorbetegek és inzulinrezisztenciások is bátran fogyaszthatják. Gyakori alapanyag az indiai és az arab konyhában, valamint a vegetáriánus ételekben. Felhasználás előtt mindig be kell áztatni, nyers állapotban ugyanis tartalmaz bizonyos emészthetetlen méreganyagokat, de szerencsére már konzerv- vagy üveges változatban is kapható. Liszt formájában is rendkívül hasznos alapanyag.

Csokis kekszgombóc

Bizony, a csicseriborsóból sütemény is készíthető, ebben az esetben liszt formában kell felhasználnunk. Ledarálhatjuk saját magunk is, de egyszerűbb, ha mindjárt kész csicseriborsólisztet vásárolunk az elkészítéséhez.

Hozzávalók:

  • 250 ml csicseriborsóliszt
  • 1 teáskanál sütőport
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • méz (használhatunk helyette agávészirupot is)
  • vaníliaaroma
  • 15 dkg mogyoróvaj
  • csipetnyi só
  • 3-4 kocka étcsokoládé

Elkészítés:

Az alapanyagokat – az étcsokidarabok kivételével – keverjük össze egy nagy tálban robotgép segítségével, míg a végeredmény egy sűrű, krémes tészta lesz. Törjük apróra a csokoládékockákat, és fakanállal keverjük hozzá a tésztához. A kezünkkel formázzunk belőle golyókat, de ki is lapíthatjuk őket, és tegyük egymás mellé egy nagy tálcára. Tegyük a 180 fokra előmelegített sütőbe, és süssük nagyjából 20 percig, figyeljük a tetejét, akkor vegyük ki, ha a kis kekszek már aranybarnára sültek.

Fotó: iStock.com/bhofack2

Fotó: iStock.com/bhofack2

Fűszeres ropogtatnivaló

Ha nassolnánk valamit az esti filmhez, de nem akarunk semmi hizlaló dolgot fogyasztani, akkor érdemes kipróbálni ezt a rágcsát, amit nagyon egyszerű elkészíteni, és biztosan nem lépjük túl vele a megengedett kalóriabevitelt. Ráadásul még finom is!

Hozzávalók:

  • egy konzerv vagy üveg csicseriborsó
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál fűszer vegyesen: pl. só, fokhagyma-granulátum, pirospaprika, csili, kömény (ízlés szerint variáljuk)

Elkészítés:

Alaposan lecsepegtetjük a levet a csicseriborsóról, majd egy tálba öntjük. Hozzáadjuk az olívaolajat és a fűszereket is ízlés szerint, majd alaposan elkeverjük. Egy nagy tepsiben egyenletesen eloszlatjuk, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. A sütőtől is függhet, hogy mennyi idő alatt lesz finom, ropogós, így érdemes kísérletezni. Ha nem konzervből, hanem nyers csicseriborsóból akarjuk készíteni, akkor előtte való nap érdemes beáztatni a borsót, majd 12 óra elteltével alaposan lecsepegtetni, és jöhet a fűszerezés.