Te + Én

Ha nem szeretjük magunkat, akkor miért várjuk, hogy más szeressen minket?

Ha sorra halmozzuk a boldogtalan, működésképtelen párkapcsolatokat, lehet, hogy el kellene gondolkodnunk: mi egyáltalán szeretjük önmagunkat?

A klasszikus tünetek: kommunikációs problémák, féltékenykedés, félreértett mondatok, passzív agresszió sokszor egyetlen okra vezethetők vissza: nem bízunk magunkban, nem tanultuk meg elfogadni és szeretni magunkat, ezért párunknak és kapcsolatunknak kell egy csomó olyan terhet elviselnie, amibe előbb-utóbb beleroppannak.

„Tetszem neked?”

Amikor mi, nők hetente (naponta) megkérdezzük életünk szerelmétől, hogy tetszünk-e még neki, hogy nem híztunk-e meg a nyáron, hogy szerinte jól áll-e még a tavalyi farmer, akkor valójában magunknak kellene ugyanezeket a kérdéseket feltenni. Mert a nyárutói depressziónk miatt felszedett plusz 40 deka a férfit pont nem érdekli – mi vagyunk azok, akik májusi bikinialakunk után siránkozunk. Mi vagyunk azok, akiknek el kellene fogadni külsőnket, vagy végre tenni valamit annak érdekében, hogy változtassunk rajta, ha nem tetszik, amit látunk a tükörben. Ha nem szeretjük magunkat, akkor mindennap szükségünk lesz a pozitív visszajelzésekre, ez pedig a másik számára rettenetesen fárasztó, nem csoda, ha egy idő után feladja.

Fotó: iStock.com/Kerkez

Fotó: iStock.com/Kerkez

„Biztos, hogy csak a haverokkal találkoztál?”

A féltékenységi rohamok klasszikus példái annak, hogy nem vagyunk magunkkal teljesen kibékülve. Ha nem vagyunk képesek megbízni a másikban, és elhinni neki, hogy nem csal meg minket, nem kacsintgat kifelé a kapcsolatból, akkor elsősorban saját önbizalomhiányunkon kell dolgoznunk. Ha pedig valóban megcsalt már, és van okunk kételkedni, akkor…

„Nem érdemlek jobbat”

A legsúlyosabb hozadéka annak, ha nem szeretjük magunkat, hogy elfogadjuk a rossz bánásmódot. Ha úgy gondoljuk, mi ennél többet nem érdemlünk, azzal tulajdonképpen legitimáljuk, ha tiszteletlenül bánnak velünk, ha bántalmaznak minket. Természetesen ez attól még a bántalmazó hibája, és őt kell érte felelősségre vonni. De ha tudjuk, hol vannak a határok, amiket elvárunk másoktól, akkor képesek leszünk felállni az asztaltól, amint átlépték azokat. A fenti példánál maradva: ha párunk megcsalt már minket, és továbbra is kétséges a viselkedése, akkor miért vagyunk még vele? „Mert ennél jobb úgysem jut nekem?

Fotó: iStock.com/nensuria

Fotó: iStock.com/nensuria

„Bezzeg a Mariék…!”                                                           

Enyhébbnek tűnik, de ugyanúgy rámehet egy kapcsolat, ha folyamatosan másokéhoz hasonlítgatjuk. Attól még, mert Mari Thaiföldről posztolgat képeket Instagramra, mi pedig csak az Adriáig jutottunk a nyáron, nem biztos, hogy nekik jobb a kapcsolatuk. Sőt, a Valentin-napra kapott rózsacsokor és a összebújós szelfik sem megdönthetetlen bizonyítékai még a boldogságnak. Ne versenyezzünk másokkal, hanem járjuk a saját utunkat, éljünk a számunkra fontos értékek és célkitűzések szerint. Ehhez arra is szükség van, hogy önmagunk számára fontosak legyünk, megadjuk magunknak azt a bánásmódot, amit megérdemlünk – miért mástól várom a megerősítést, a törődést, amikor magamnak sem fogom tudni megadni?

Fontos kiemelni, hogy ha mi nem tudjuk önmagunkat boldoggá tenni, garantált, hogy másokat sem fogunk tudni kielégíteni. Hiába szeretjük a másikat, ha leköti figyelmünket a saját démonainkkal való küzdelem, nem fogjuk őt igazából megismerni és boldoggá tenni. Ezért nemcsak önmagunk miatt, hanem a másikért is érdemes nekiállni és dolgozni magunkon!