Csillagok

Tippek idegesség és feszültség ellen

Néha bárkivel előfordulhat, hogy valamiért feszültebb, idegesebb. S ha ez az állapot hosszabb ideig fennáll, megpróbálunk tenni ellene – több-kevesebb sikerrel. Pedig valószínűleg már azzal is tehetünk a probléma ellen, hogy felismertük, valamilyen változásra van szükségünk. Olyan kisebb-nagyobb trükköket vetünk be ilyenkor, amelyek megszüntetik a bennünk lüktető feszültséget.

Az idegeskedés, a feszült állapot nem kényelmes, amikor ezt érezzük, megpróbálunk tenni ellene, hogy megszűnjön, hogy újra megnyugodjunk. A legtöbb esetben tudjuk is, hogy mire van szükségünk, s hogy azt hogyan érhetjük el. Igyekszünk megnyugtatni magunkat, az idegeinket. Ráadásul a napi feladatainkra sem tudunk úgy koncentrálni, ahogyan szeretnénk, s ettől még idegesebbekké válhatunk.

Hogy ez ne történjen meg, íme egy kis segítség!

Például jól jöhet ilyenkor egy mondat vagy mantra, amit ha kimondunk, vagy csak eszünkbe jut, máris ráléptünk a nyugalom felé vezető útra. Amint felvillan ez a mondat, gondolkozzunk el rajta, álljunk meg egy pillanatra, és vegyük végig, hogy mi is a probléma, s azt hogyan tudnánk megoldani. De persze sokszor már az is sokat segít, ha veszünk egy (vagy kettő) mély lélegzetet, hogy kitisztítsuk a fejünket, és frissebben tudjuk folytatni a napunkat.

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/ CC0 License

Kereshetünk magunknak egy olyan elfoglaltságot, ami megnyugtat. Ilyen lehet a zenehallgatás vagy mondjuk a puzzle, gyöngyfűzés, futás, bármi, ami kikapcsol, és eltereli a figyelmünket a problémáról – s ezáltal is segít lenyugodni.

Sétálhatunk egy nagyot – akár haza a munkahelyről, vagy menjünk kirándulni. Ugyanígy a jóga vagy a meditáció is a segítségünkre lehet a feszültebb időszakokban. Keressük fel az egyik barátunkat, beszélgessünk és nevessünk sokat – szinte észre sem vesszük, úgy oldódunk fel a társaságukban és leszünk jobban.