Csillagok

Babahoroszkóp – születésünk pillanata meghatározza jellemünket

Mindenki más miatt bújja a napi, heti vagy havi horoszkópokat. Az azonban közös tulajdonságunk lehet, hogy kíváncsiak vagyunk: tudni szeretnénk, mi miért történik velünk. És persze az önismeret is szerepet játszik a kíváncsiságunkban – nem is alaptalanul. Állítólag ugyanis meghatározza a jellemünket, de akár az egész életünket, hogy hogyan álltak a csillagok a születésünk pillanatában.

„Asztrológiai szempontból nemcsak a születési dátum, hanem a születés pontos ideje és helye is meghatározó. A bolygók születéskori helyzete pontosan leírja, hogy milyen hajlamokkal, képességekkel rendelkezünk. A horoszkópból még a szülők jellemvonásai is kivehetők. Ez pedig azért fontos tényező, mert mutatja, hogy már maga a család, a környezet is meghatározza, hogy milyen típusú gyerek születhet bele” – magyarázta Czompó Csaba asztrológus tanácsadó. Hozzátette, hogy a bolygók mozgása pontosan kiszámolható évszázadokra előre. Hatásuk pedig nem szűnik meg a születést követően, hanem segítik formálódni, kibontakozni a jellemet.

Czompó Csaba elmondta, hogy a születés idejét a születendő gyermek szelleme határozza meg. „Már a kezdődő élet előtt eldönti, hogy milyen tapasztalatokat és ezekhez milyen segédeszközöket szeretne kapni, és ezeknek megfelelően választ egy alkalmas születési időt. Ez a választás azonban nem teljesen önkényesen és szabadon történik, mivel mindig ott vannak az előző életek lenyomatai, amelyek egy jellegzetes karaktert adnak a léleknek, befolyásolják a döntéseiben, illetve választási lehetőségeiben” – avatott be bennünket a szakember. Szerinte a születési horoszkóp így nemcsak jelen életünkről, hanem ennek régebbi életeinkbe visszanyúló előzményeiről is ad információkat. Képletünk azt mutatja meg, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az akadályaink és segítségeink ebben, és általában merre fogunk tartani az életben. „Végül is tapasztalati kereteket ír le, és rajtunk múlik, hogy ebből mennyit valósítunk meg” – magyarázta.

Fotó: iStock.com/Rastan

Fotó: iStock.com/Rastan

„Egy gondoskodó Rákból nem lesz harcias Kos”

Ugyanakkor megtudtuk, hogy van lehetőség valamennyit változtatni a magunkkal hozott forgatókönyvön. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy az emberek nem képesek „kibújni a bőrükből”, egy gondoskodó Rákból nem lesz harcias Kos. „Természetesen nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a helyzetet, mivel mindenkinek több csillagjegyben is vannak bolygói, tehát a jelleme többféle minőség egymásra hatásából épül fel. Így lehet egy Rák szülöttnek több Kos bolygója, és ezért egyes helyzetekben védelmezőbb, érzékenyebb, másokban pedig heves, lendületes lesz. Az életünk során is bizonyos időszakokban egyes vonásaink jobban előtérbe kerülnek, úgymond aktiválódnak, mások pedig háttérbe szorulnak az éppen aktuális bolygóhatások alapján” – árulta el Czompó Csaba.

Születési horoszkópunk tehát az életünk fő irányvonalát mutatja meg. „Bár úgy tűnhet, hogy sok minden előre le van szögezve, mégis fontos tudni, hogy egy adott születési képlet többféleképpen, vagy inkább több szinten élhető meg. Minden bolygót lehet magasabb vagy alacsonyabb minőségében is kibontakoztatni. Például a Neptunusz mutatja, hogy milyen ideáljaink vannak, mire vágyódunk, vagy mennyire szeretnénk kiemelkedni a mindennapokból valamilyen nagyobb egység irányába. Ezt a késztetést lehet alacsony szinten valamilyen függősségbe való menekülés (például cigaretta, alkohol) vagy spirituális élmények (például ima, meditáció) formájában is megélni. Az élet folyamatos tanulás, így ha ráismerünk valamilyen hibánkra, akkor lehetőségünkben áll javítani rajta” – magyarázta az asztrológus tanácsadó.

Időzített fogantatás, időzített születés

„Időnként szoktak párok felkeresni, hogy segítsünk a gyerekvállalásban. Ha nem jön könnyen a fogantatás, vagy komplikációk voltak, az asztrológus tanácsot tud adni abban, hogy melyek lennének a babavárásra alkalmasabb időszakok. Látható ugyanis, hogy a nő mikor van több stressznek kitéve, vagy mikor él meg könnyebb periódusokat, így a terhességet is lehet olyankorra időzíteni, amikor a baba is zavartalanabbul fejlődhet. De így sem lehet mindig ideális körülményeket találni, és ilyenkor felhívjuk a pár figyelmét, hogy gondolkozzanak el azon, mennyire fontos számukra a gyerek, hajlandóak-e lemondani valami másról az ő érdekében. Ambiciózus nők esetében ez nehezebb döntés szokott lenni, hiszen a várandósság valamennyi lelassulást, elcsendesedést is feltételez” – magyarázta Czompó Csaba. Azt is elárulta, hogy ha nem szeretnénk semmit sem a véletlenre hagyni, akkor ki lehet számolni, hogy mikor kellene a babának megfogannia, hogy adott időszakban, úgymond „kedvező csillagállások alatt” szülessen meg. De még ilyen esetekben sem lehet mindent előre tudni, mivel a Hold gyors mozgása miatt akár pár óra eltérés is árnyalhatja a születendő gyermek horoszkópját. Teljesen persze nem írja át, mert egyes lassabb bolygók hetekig képesek időzni egy adott helyzetben.

Fotó: iStock.com/BlackSalmon

Fotó: iStock.com/BlackSalmon

Pár perc is meghatározó lehet

Az asztrológus tanácsadó elmondta, hogy a horoszkóp egy másik fontos eleme az aszcendens, ami akár 1-2 óra leforgása alatt is egy egész jegyet halad előre, ezzel megváltoztatva, hogy hová kerülnek a hangsúlyok a születési képletben. Így történhet meg, hogy akár ikrek esetében is adódhatnak feltűnő jellembeli különbségek a sok hasonlóság mellett, hiszen pár perc eltérés is igen meghatározó lehet. „Ha valaki nagyon bele szeretne avatkozni a születési időbe, akkor programozott császármetszéssel lehet ‘kiválasztani’ egy szerintünk megfelelőbb képletet. Azonban bármilyen jó bolygóállások is legyenek akkor, egy császárral született baba kezdetből hátránnyal indul egy természetesen születettel szemben, mivel csak részben esett át a baba és az anyuka is a születés beavató élményén” – tette hozzá. Czompó Csaba szerint a legideálisabb az lenne, ha a szülők hagynák a babát háborítatlanul és természetesen akkor megszületni, amikor ő maga kész erre. „Az asztrológia nagyon hasznos lehet jobban megérteni magunkat és a körülöttünk történő események miértjeit, iránytűként használva, de nem kell visszaélni vele azzal, hogy mindent akarjunk irányítani, előre megtervezni.”