Otthon

Londonban már áll a karácsonyfa!

Míg legtöbbünk a nyár utolsó napsugarait, utolsó gondtalan napjait próbálja kihasználni, míg ki nem csúszik ujjaink közül, addig az angliai élelmes kereskedők már nemhogy az őszi, de a karácsonyi szezont tervezgetik, Amerikában pedig az ősz legnagyobb ünnepére, a halloweenre készülnek gőzerővel.

A héten ismét kánikulára, hőségriadóra van kilátás, tehát nem érdemes még elpakolni a nyári ruhákat, de még a strandcuccokat sem, hiszen aki teheti, az a hétvégét még feltétlenül töltse víz mellett, mivel elképzelhető, hogy jó darabig ezek lesznek az utolsó forró napjaink.

Ám azok, akiknek már hiányzik a téli ünnepi hangulat, az angliai Selfridges áruházláncnak hála egy pillanat alatt a karácsonyban érezhetik magukat. Ők a rekorderek: az első olyan üzlet, mely már július közepén, 137 nappal a nagy nap előtt felfedi az ez évi karácsonyi dekoráció divatdarabjait. Az üzlet marketingvezetője szerint van kereslet a nyár közepén a karácsonyi termékekre, hiszen sok Londonba látogató turista tér be hozzájuk, s ők itt szerzik be az első ajándékokat, kellékeket. Akik a napokban betérnek az Oxford Street-i egységbe, azok ne lepődjenek meg: már áll a karácsonyfa, s a korlátokat ezüstfenyő ágai díszítik.

A halloween is a küszöbön már

De ha az idő előtti költekezésről van szó, nem kell félteni a tengerentúliakat sem, Amerikában ugyanis már július óta lehet kapni halloweeni jelmezeket, kellékeket, díszeket és kiegészítőket. S ami a legfurcsább, az emberek nemcsak nézegetik, tapogatják, szagolgatják, de meg is veszik, haza is cipelik őket.

Fotó: iStock.com/FamVeld

Fotó: iStock.com/FamVeld

Míg a világ egyik fele megőrül a karácsonyért, s számukra nem lehet elég korán elkezdeni a hógömbük, csúcsdíszek és girlandok árusítását, addig a másik felét kifejezetten nyomasztja az ünnep, a sok tenni-, főzni- és vásárolnivaló, s minél később emlékeztetik őket a zsúfolt decemberre, annál tovább élnek boldogan. Ők azok, akik ha megtehetnék, elmenekülnének egy csodás vidéki kastélyszállóba, s ott töltenék el azt a bizonyos három napot.

Fotó: Unsplash/ Annie Spratt

Fotó: Unsplash/ Annie Spratt

De vajon jó ötlet nyár végén nekiállni a karácsonynak? 

Aki kisgyermeket nevel, az egészen biztosan nem tudja elég korán elkezdeni a készülődést, hiszen nincs olyan óvodás vagy kisiskolás, aki ellenállna a mézeskalácssütés vagy a díszkészítés közös, izgalmas élményének. S valójában nincs is semmi rossz abban, ha „időben” megteremtjük a hangulatot a lelkünkben. De azért ne legyenek illúzióink, az üzletláncok nem a mi és gyermekeink lelki fejlődésének érdekében kezdik el a legnagyobb kánikulában árulni a csetreszeket vagy az idei legmenőbb kapszulamenüket, hanem, igen, a pénz miatt! A karácsony hatalmas üzlet az összes kereskedő számára, s egy egyszerű matematikai képlettel kiszámolták, hogy minél előbb kezdik el a mesterséges hangulatfokozást, annál nagyobb szeletet hasíthatnak a tortából, azaz annál nagyobb bevételre tehetnek szert. Ha tehát már mi sem tudjuk mivel lekötni a gyermeket a nyár utolsó két hetében, nosza kezdjünk el együtt angyalszárnyakat rajzolni, vagy kísérletezzük ki közösen, melyik süteményből lesz a legfinomabb ünnepi desszert, ám legyünk mindig nagyon óvatosak a karácsony pénzen beszerezhető kellékeivel, hiszen azt semmiképp sem akarhatjuk, hogy azt tanulja meg az egyik legszentebb családi ünnepünkről, hogy lényegében nem szól másról, mint a költésről.