Konyha

Gyermekkorunk ízei: a céklalekvár visszatér

A cékla igazi csemege. Finom (és egészséges) nyersen, sütve, krémben, salátában, és természetesen savanyúságként is. Még itt a befőzési szezon, ezért a belőle készült lekvár tulajdonképpen egy különleges édességnek felel meg. Lehet ízesíteni naranccsal, fűszerekkel, csokoládéval, levendulával és lila hagymával is. Bármelyiket választjuk, nem fogunk csalódni.

Hozzávalók

  • 4 darab cékla
  • 2 dl vörösborecet
  • 5 dl almalé (őszibarack- vagy körtelé is lehet)
  • 1 dl citromlé
  • fél kávéskanál őrölt fahéj
  • fél kávéskanál szegfűszeg
  • fél kávéskanál kömény
  • csipet só
  • egy csomag zselésítő vagy zseléfix
  • ízlés szerint cukor (vagy más édesítőszerek, pl. méz)
Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Elkészítés

A céklákat megmossuk, majd a héjával együtt megfőzzük. Ha nem szeretnénk héjastól főzni, akkor meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és puhára pároljuk. Az első esetben még melegen egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A második esetben pedig egy botmixerrel pépesítsük. Ha túl sűrű lesz, akkor mindkét esetben vízzel tudjuk lazítani. A pépes állagú céklát tegyük egy fazékba, és öntsünk rá 2 dl vörösborecetet, 1 dl citromlevet és végezetül 5 dl almalevet. Kezdjük el főzni körülbelül tíz percig, majd adjuk hozzá a fűszereket (őrölt fahéj, szegfűszeg, kömény, só, cukor, méz). Ezután adjuk hozzá a zselésítőt vagy zseléfixet. Eközben tessék ám folyamatosan kóstolgatni, mert egyrészt így tudjuk módosítani a hozzáadott ízeket, másrészt van, aki édesebben szereti, míg más kevésbé. Ebbe a műveletbe nyugodtan bevonhatjuk az unokákat is. Örömmel fognak ízlelgetni. Ha alaposan összefőztük a hozzávalókat, és már úgy érezzük, hogy az íz is megfelelő, akkor alaposan tisztára mosott, sterilizált üvegekbe színültig töltjük. Csavarjuk rá a kupakot, és 5 percre állítsuk fejre. Utána csomagoljuk újságpapírokba, és tegyük paplanok-párnák közé (ez a száraz dunszt).