Konyha

Cukor, alkohol és a „gyors” hamburger: ételek, melyektől rosszkedvünk lesz

Hiszti, falásrohamok, diétázós éhezés, kívánósság, rosszkedv és kirobbanó öröm: az étkezés köré egész érzelmi hullámvasút épült. A jó hír az, hogy megfelelő étkezéssel jókedvűre ehetjük magunkat, csak kerüljük el a gyorsételeket és előzzük meg a cukorfüggőséget.

A szerotonin nevű hormont szinte mindenki ismeri, hiszen részben ez felelős az örömérzetünkért: ha sok van belőle, akkor boldogok vagyunk, ám ha a szintje lecsökken, nagyon sötét tud lenni a világ. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy ez a hormon nagyrészt a gyomor- és bélrendszerben termelődik, így értelemszerűen nagy hatással van rá az, mit eszünk, mennyit és mikor. Vannak kifejezetten rosszkedvet okozó italok és ételek, amiket érdemes elkerülni, vagy valami olyannal helyettesíteni, ami támogatja a szerotonin-termelést.

Fotó: iStock.com/lolostock

Fotó: iStock.com/lolostock

Diétás üdítők

A fehér cukor rossz, ezért már azzal teszünk az egészségünkért, ha édesítőszerrel készült üdítőitalokat iszunk – gondoljuk. Ez részben igaz, ám nem mindegy, milyen az az édesítőszer, és mi van még mellette az italunkban. Az aszpartámban például fenil-alanin található, ami nagy mennyiségben nemcsak hasmenéshez vezethet, de a szerotonin-képződést is gátolhatja. Minél több fenil-alanin-forrásból származó édesítőszert viszünk be a szervezetünkbe, annál boldogtalanabbak leszünk, és még a fogyókúrától vagy életmódváltástól is elmehet a kedvünk – pedig csak a cukorpótlónkat kéne lecserélni.

Alkohol

Magyaráznunk sem kell, hogy függőséget okozhat, tehát ha nem kapunk belőle, akkor rosszkedvűek leszünk, dehidratál, megterheli az emésztőrendszert és a májat, a másnaposság meg minden, csak nem móka és kacagás. Az alkalmanként elfogyasztott néhány pohár boron kívül ne mérgezzük szervezetünket alkohollal, mert boldogságunk láthatja kárát. A szakértők szerint is érdemes a szénsavas üdítőitalokat és az alkoholt – no meg a kávét és az energiaitalokat – helyettesíteni vízzel, gyümölcslevekkel, teákkal.

Müzli és társai

A müzliszelet a legjobb barátunk, hiszen bármilyen táskába be lehet dobni párat, akkor esszük meg, amikor csak akarjuk, felpörget, finom, és még a benne lévő gabonák is jótékony hatásúak – gondolnánk. Pedig a valóságban az egész egy ragacsos cukorbomba, ami hirtelen ugyan ellát energiával, ám később a hirtelen zuhanó vércukorszinttel együtt az éhség és a rosszkedv is utat tör magának. Különböző stresszhormonok termelődnek tőle, ami hangulatingadozásokat, rosszkedvet okozhat – és ez minden cukorbombára, édességre, cukros italra, kávéra igaz! Muszáj lesz megkeresnünk a cukormentes vagy jófajta cukorpótlóval készült darabokat, vagy helyettesítenünk a müzlit – és az összes többi édességet – lassan felszívódó szénhidrátokkal, természetes édesítőszerekkel, gyümölcsökkel.

Színezőanyagok 

Míg húsz éve vígan rágcsáltuk a színesebbnél színesebb rágókat és cukorkákat, ma már óvatosabbak vagyunk, hiszen a legtöbb ételfesték neve mellé a gyártók kénytelenek odaírni, hogy az anyag figyelemzavart, hiperaktivitást okozhat. Ha ez nem lenne igaz, biztos, hogy nem írnák ki, és nem, nem csak a gyerekek lehetnek pörgősek, aztán meg morózusak a sok mesterséges színezéktől.

Fotó: iStock.com/blauderwal

Fotó: iStock.com/blauderwal

Gyorsételek

A különböző gyorsételek nemcsak műanyaggal és tartósítószerekkel vannak tele, de felesleges kalóriákkal és transzzsírsavakkal is. Egy óra múlva garantáltan éhesen és rosszkedvűen várjuk a következő étkezést, mert a színes-szagos csodákkal tápanyag nem érkezett a szervezetünkbe. A kutatások szerint minél több transzzsírsavat (főleg feldolgozott növényi olajokban található), és minél kevesebb ómega-3 zsírsavat viszünk be, annál rosszabbul áll majd a szerotonin-szénánk, agresszió, pesszimizmus jelentkezhet. És akkor még nem beszéltünk a nátrium-glutamátról, ami a legtöbb félkész vagy gyorséttermi fogásban megtalálható, és bizonyítottan fefájást, gyengeséget okoz az arra érzékenyeknél.

De akkor mitől lesz jókedvünk?

Energikusabbá a megfelelő mennyiségű vas bevitelével válhatunk, míg idegrendszerünk épségéért a magnézium és a B-vitaminok felelnek. Minél több teljes kiőrlésű gabonát, egészséges cukorpótlót, szelént, C-vitamint, ásványi anyagot juttatunk a rendszerbe, annál jobban érezzük majd magunkat. Növeljük zöldség- és gyümölcsbevitelünket, rágcsáljunk sok nyers ételt, igyunk több vizet, együnk ómega-3-ban gazdag halfajtákat. Ne feledkezzünk meg a D-vitamin pótlásáról, aminek hiánya garantáltan köthető a lehangoltsághoz, és figyeljünk a folsavszintünkre is! Számtalan lehetőség áll ellőttünk, hogy jókedvűre és egészségesre együk magunkat.