Te + Én

Így kezeljük egy kiskamasz szerelmi bánatát

Nagyon nehéz átélni kamasszá érő gyermekünk első szerelmi csalódását: a mi szívünk szinte jobban fáj, mint az övé – bár ezt a magába roskadt kisember hangosan tiltakozva utasítaná vissza. Mit tehetünk anyaként vagy aggódó nagymamaként, hogy ezt az időszakot legalább egy kicsit megkönnyítsük számára?

Ha kamasz gyerek anyukájaként élünk, akkor biztos már szinte hozzászoktunk, hogy minden, amit teszünk vagy mondunk, az ciki, mindenbe beleszólunk, fogalmunk sincs a modern emberi létről és kapcsolatokról, őskövületek vagyunk, akik nagyon tenyérbemászóak és idegesítőek. Főleg, mert állandóan kérdezősködünk. Ebben a szerepben elég nehéz vigasztalást nyújtani a gyerekünknek, de azért vannak rá lehetőségeink, nem is kevés.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Ne legyünk okosabbak nála!

Az első szerelem lázában, majd fájdalmában égő gyerek azt a mondatot akarja legutoljára hallani, hogy „én megmondtam előre”. Még ha teljes mértékben igazunk is van, akkor is tartsuk meg magunknak, sőt, kerüljük az ítélkezés bármilyen formáját. Ne tartsunk kiselőadást arról, hogy majd később mennyivel jobb és könnyebb lesz ez, ne vázoljuk a jövőt, amit még csak ismerni vélünk! Öleljük át, szeressük anyaként, és beszélgessünk vele, ha igényli, vagy csak biztosítsuk a zsepiutánpótlást, de kezeljük egyenlő félként, és ne magas lóról. Nem kell őt ádázul jobb kedvre deríteni, de ha van olyan ötletünk, aminek tuti örülne, ne féljünk kérdezni. Jó ötlet lehet a filmnézés, egy koncert, a vásárlás, egy közös program, de ha a kamasz éppen el akar vonulni egy hétre mindenki elől, mert így tudja feldolgozni ezt az egészet, vagy éppen csak a barátaival áll szóba, akkor sem kell megijednünk.

Tiszteljük az érzelmeit! 

A második legutáltabb mondat egy anya szájából a „majd lesz másik”. Nem lesz másik első szerelem. Még ha pontosan tudjuk is, hogy még sok kapcsolat vár a 13 évesünkre, ha ő úgy érzi, soha többé nem néz rá senkire,  magányosan fog meghalni, és senki sem érti, milyen fájdalmas a szerelem, ne nevessük ki. A fájdalomburok belsejéből így néz ki éppen számára a világ, de szép lassan vissza fog térni az életvidám kamaszunk, csak időre van szüksége, no és persze támogatásra, és arra, hogy ne lajstromozzuk volt szerelme hibáit. Rájuk ismer majd magától.

Fotó: iStock.com/bowdenimages

Fotó: iStock.com/bowdenimages

Ne faggassuk állandóan! 

A közömbösség és a túlaggódás közti keskeny ösvényt nem könnyű megtalálni, ha kamaszt nevelünk, de azért egy próbát megér. Amíg nem akar magában vagy másokban kárt tenni, addig nem kell pszichológushoz cipelnünk, vagy ötpercenként rányitnunk az ajtót, hogy jól van-e. Jól lesz, még akkor is, ha most sír, ingerlékeny, étvágytalan, levert, bezárkózott, befestette a haját, és egész nap szomorú vagy agresszív számokat hallgat.

Éreztessük vele, hogy ez az ő harca 

A gyerekünknek mindennél nagyobb szüksége van a támogatásunkra ebben a helyzetben is. Amennyire engedi, annyira igyekszünk megnevettetni, reményt önteni bele, etetni, dédelgetni. Mesélhetünk neki saját csalódásainkról, lehetünk megértőek, de nem vehetjük át a terhét, ebből az ügyből neki kell a saját tapasztalatai levonásával kilábalnia. Mankók lehetünk, de főszereplők már nem.