Siker

A nők egyre csak színesednek negyven felett – és jól teszik!

Gyerekként azt hittem, negyven felett a nők – és nem csak az özvegyek – feketében járnak. Vagy legalábbis komor színekben – sötétbarnában, szürkében, a mérgesebbnél is mérgesebb zöldben.

Mert a harsány színek a fiatal nőknek állnak jól, a pasztellszínek, pláne a rózsaszín meg a kislányokhoz illik.
Kamaszkorom a Balaton-partra vezérelt, ahol millió német turistát láttam, és elámultam, mennyi, mennyi színt viselnek. A férfiak is. A nők is. Negyven felett is. Nem minden tetszett annyira, a dzsungelmintás, kanári madaras ingek-gatyók (akkor még) kifejezetten taszítottak, de az ősz hajhoz hordott csodarózsaszínek levettek a lábamról. A kanáris-madaras minta iránt azóta meglágyult a szívem, másokon már elviselem.

Fotó: iStock.com/Marjan_Apostolovic

Fotó: iStock.com/Marjan_Apostolovic

E pillanatban pirosat viselek

Én. Negyvenéves koromig – hacsak a gyerekeim jóléte nem lett volna a tét – lehetetlen lett volna rám erőltetni. Nem volt olyan érv, ami hatott volna. Hogy a bőröm színe, hogy a hajam, hogy a vidám szemem. Nem győztek meg. A piros ellenséges szín volt számomra. Gyerekként egyenesen borzadtam tőle. Szexszín volt. Tilos szín. Illetlen. Sötét titkok émelygő árnyalata. Inkább feketét viseltem. Naná! Minden kamasznak eljön egyszer a fekete korszak, tart, amíg tart, nekem sokáig tartott. Azért néha türkizzel vagy tengerzölddel vadítottam a feketét. Vagy klasszikusra vettem a figurát, és fehéret húztam mellé. Hogy a fekete sápasztja amúgy is hófehér bőrömet? Hogy a fekete-fehér túl komoly a személyiségemhez? Kit érdekelt? Nem állt mellettem (ma sem) személyi stylist, se színelemző, aki beavatott volna a színek szent titkába. Igazából hiszem, hogy mindenki JÓL választja ki a viselt színeket. Az igazán szívből, belülről fakadó választások trendfüggetlenek, és mások sugallatára se fognak színt váltani. Én se. „Színazonos” voltam, vagyok. Ahogy nem kennék magamra tőlem idegen illatot, úgy színeim is szabadon választom. Nem gyakorol rám hatást a színdivat.

Élvezem színszabadságom

Manapság, bőven túl a negyvenen, úgy választok színt, ahogy érzem magam, néha ráerősítek egy-egy érzetre kicsit. Figyelem magam – színtudatosabb lettem. És élvezem színszabadságom (is). Észrevettem például, hogy ha pirosat választok a ruhakupacból reggel, akkor annak így vagy úgy, de köze van a biológiámhoz. Felhívom magamra a figyelmet a színnel, vagy azt üzenem, erős vagyok – holott sápatag napra ébredtem.

Türkizkéket húzok kora nyári reggeleken, amikor érzem, bennem is ragyog a nyár, amikor vidáman ébredek, amikor adakozó kedvvel mosolygok a világra. Amikor türkizben tündöklök, a szokásosnál is többen szólítanak meg. Többen kérnek, többen kérdeznek, többen mesélnek. Nyitogató színem a türkiz, sok-sok nap az én színem.

Zöldet akkor viselek, ha túl sokat vagyok bezárva. Ha túl sok napot töltök túl sok munkaórával irodában, és természetbe vágyom. Olyankor zöldet húzok, és szinte biztos, hogy fellopakodok néhány utazási iroda oldalára. Zöldben ücsörögve zöldről álmodozom.

Fotó: iStock.com/Szepy

Fotó: iStock.com/Szepy

Lilát öltök magamra, ha fáradok, ha nem megy az írás úgy, ahogy szeretném, ahogy máskor. Ha nem simulnak engedelmesen ujjaim alá a billentyűk, ha megakadnak, vagy feleselnek velem a szavak. Ha nincs ötletem, és ezt be is látom, és nem tudok kipréselni már semmit, de ezt nem láthatják meg mások, hiszen hogy is venné ki magát, ha pont én mutatom ki: emberből vagyok. Akkor jól jön egy áttetszően finom lila selyemkendő és az óriási lila köves gyűrűm, ami ugyan nagy rám, de ékszerdróttal okosan leszűkítettem. Csak egy kicsit csúszkál, kicsit döf. Sebesebben írok legalább.

Sárgát akkor viselek, amikor mindenki más beszürkül. Tél végén, februári fagyokat török vele. Vagy sarat fröccsentek – imádom, ahogy a színtelen világban megakad rajtam az emberek szeme. Egyszer érdemes kipróbálni ezt másoknak is – sétálni egy ráérőset a városban. Garantáltan minden sofőr kikacsint. Jó ez nekem? Jó bizony, mosolyt csalogat.

Aranyat is viselek immár. Csillogok. És keverem a színeket. És mintát húzok mintára. Színt teszek szín mellé. Pompázok. Másnak is javaslom. Nem a kor teszi ezt velem. Nem minden mindegy alapon megy a tarkulás. Inkább az élet teszi. Mert az élet színes. Éljünk vele szabadon.