Csillagok

Ikervarázs

Alapvetően az emberi szervezet egy gyerekre van megtervezve. Persze meglehetősen gyakori az ikerterhesség, de ahogy nő a babák száma, úgy lesz egyre ritkább az ilyen típusú fogantatás.

Már az is nagy megterhelésnek számít az anyai szervezet számára, ha egy helyett két gyerekkel kell megbirkóznia. A hármas ikreknél még nagyobbra nő a has, még kisebbek a gyerekek. El sem tudjuk képzelni, milyen lehet kihordani hatos ikreket – pedig megtörtént. 1974-ben Dél-Afrikában egy asszony hat életképes kisbabának adott életet. 1998-ban egy szaúd-arábiai családban még eggyel növelték a gyerekszámot, és hetes ikrek születtek, majd az ezt követő terhességből hatos ikrek – azaz a párnak rövid időn belül 13 kisgyermeke lett. 2009-ben már olyan esetet is rögzítettek, amikor egy anya nyolc babát hordott a szíve alatt, és azok túl is élték a szülést. Tizes ikrekről viszont csak három alkalommal számoltak be a világon: 1924-ben Spanyolországban, 1936-ban Kínában és 1946-ban Brazíliában történtek, de arról nem tudunk, hogy a babák életben maradtak-e. Ilyen sok magzatot ugyanis az anyai szervezet nagy eséllyel nem tud táplálni, ezért a leggyakrabban vetéléssel végződik a terhesség.

Fotó: iStock.com/Michal Oska

Fotó: iStock.com/Michal Oska

Min múlik, hogy ikrek lesznek-e?

Ha a családban már előfordult korábban ikerterhesség, akkor bizony megvan rá az esély, hogy a csoda újra megtörténik. De nemcsak a szűk családi körnek van befolyása: a különböző népeknél teljesen más az ikerszülések aránya. Míg hazánkban minden 60-70. szülésre jut egy ikerpár, addig Nigériában sokkal gyakoribbak az ikrek. Minél idősebb az anya, és minél több gyereket szült már, annál nagyobb az esélye az ikrek megfoganásának. Amióta pedig létezik mesterséges megtermékenyítés, vagy az anyuka petefészek-serkentő gyógyszert szed, már nagyon gyakoriak. Legritkábban egypetéjű ikrek születnek, hiszen ott egyetlen megtermékenyült petesejt osztódik. Nem véletlen, hogy az egész világon csupán 15 egypetéjű négyes ikerpár él, és egyetlen kanadai egypetéjű ötös ikerpárról tudni, akik mind megérték a felnőttkort.

Egy család nagyon sok ikerrel

Bár orvosi szempontból kifejezetten kockázatosnak minősül az ikerterhesség, van, hogy a természet úgy rendeli, hogy egymás után is ikerpárok szülessenek. Az orosz Feodor Vasziljev első felesége, Valentyina összesen 69 gyereket szült. Négyszer hordott ki négyes ikreket, hétszer hármas ikreket és tizenhat alkalommal ikerbabákat. Feodor aztán újranősült, és második asszonyától hat ikre és két hármas ikre született. Bele sem merünk gondolni, hogy tudta őket eltartani.

A világ első hetes ikrei ma már 20 évesek

Hihetetlennek tűnik, de ritka esetekben az anyuka képes hét gyermeket is kihordani, akik mind egészségesen jönnek a világra. 1997-ben a McCaughey család került reflektorfénybe emiatt: négy fiú és három lány született. Kenny, Kelsey, Natalie, Brandon, Alexis, Nathan és Joel már 20 évesek, szüleik pedig nagyon boldogok, hogy a sok nehézség ellenére felnevelhették őket. A gyerekek mesterséges megtermékenyítés útján fogantak, és azért maradtak ennyien, mert a szülők nem engedték az orvosnak, hogy csökkentse a babák számát a könnyebb terhesség és szülés érdekében.

Fotó: iStock.com/katrinaelena

Fotó: iStock.com/katrinaelena

A magyar nyolcas ikrek

Nemcsak az Octomumként elhíresült sztáranyuka hordott már ki nyolcas ikreket, a hírek szerint egy dunántúli faluban, Füzeslécen is megtörtént hasonló még a harmincas években. Csabai Tóth Lajos hentes felesége nyolcas ikreket hozott a világra, ráadásul az orvosi vizsgálat szerint mindegyik baba életképes volt. A család persze nagy gondban azon lamentált, mégis miből nevelnek fel ennyi gyereket, de állami segítséggel végül megoldották. Azóta Olaszországban és Kaliforniában is születtek egészséges nyolcas ikrek, jelenleg ez a legnagyobb babaszám, ami bizonyítottan egy terhesség alatt megesett.

A csodavízre esküsznek a helyiek

Az ikerszülés mindig is misztikus dolognak számított, hiszen eltér a megszokottól. Főleg akkor, ha egy helyen nagyon sok ikerpár születik. Felsőveresmarton – vagy másik nevén Nagykoppány – lakosai úgy hiszik, a helyi csodatévő forrásvíz az, ami ennyire termékennyé teszi az anyákat, hogy közel hatvan ikerpár is született az utóbbi évtizedekben. Az első babapár 1941-ben született meg, és őket másik 57 iker követte a faluban. Akik szintén ikreket szeretnének, gyakran rendelnek a forrás vizéből, pedig a helyi orvos szerint csupán a belterjesség lehet az oka a sok iker születésének.