Egészség

Gerincnapló 3 – a jóga szárnyakat ad, de először megtanulom újra a törökülést

Bevallom, kokettáltam én már régebben is egy kicsit a jógával. Olyan egyalkalmas ismerkedés volt. Vakrandi. Nem tudtam, mit kapok, nem is készültem fel rá olyan nagyon. De csinosan felöltöztem. Lélegeztem, ha mondták, lélegezzek olyan jógásan, meg húzzam, nyújtsam ezemet, azomat. Húztam, nyújtottam. Nem estem szerelembe. Akkor.

Most más a helyzet. Azt hiszem, megértem a jógára, de tekintve folyamatosan fájó gerincemre, az átforgolódott, átnyögött éjszakákra, talán csak látóköröm szélesedett ki: és szerelembe esnék én mással is, ha az (gerinc-)támogatást ígér. De e pillanatban azonban, szó szerint is, meghajtom derekam és nyakam a jóga előtt. Nyújtózok, ahogy kell, néha még azon is túl, rám is szól a jógaoktató rögvest. Mert figyel rám. Ezért is nagyon jó.

Fotó: iStock.com/ fizkes

Fotó: iStock.com/ fizkes

Ahogy a napló előző részében ígértem, beszámolok hát friss jógakapcsolatomról

Ügyesen választottam helyet és oktatót – mindenki azt mondta, ez utóbbi a legfontosabb –, de nekem azért fontos volt, hogy elérhető távolságban legyen tőlem a hely is, a napi majd 300 km-es ingázás mellé már nem és nem és nem fér bele egy kiruccanás munka után mondjuk a budai hegyekbe, hiába lenne ott a legtutibb mester. Földrajzilag nem stimmelne a dolog, bár közelebb van, mint India – és ezt mindenki tudja, ott élnek az igazi mesterek. Néhány akár háromszáz évig is.

A neten találtam meg Olgit, aki nagyon fiatal, messze van a 300-tól, de rögvest a szívembe zártam: olyan, mint egy kecses porcelánfigura, bár hajlékonyabb a porcelánnál, elsőre láttam rajta. Ez mindenképp mellette szóló érv volt, rögtön elképzeltem magamat, ahogy – hozzá hasonlóan – tekerem jobbra, balra törzsemet, fülem mögé gyömöszölöm a bokám, spárgázok lazán, a két vállam közé húzom fenekem, és meg se kottyan majd.
De Olgi hamar visszarántott a földre. Azt mondta: üljek le törökülésbe. Mi az nekem? – vidultam tovább, aztán úgy maradtam, mert rá kellett ébrednem, hogy akkor ültem utoljára törökülésben, amikor a pár éves fiaimmal matchboxoztam a földön. Akkor még ment, jógalégzés nélkül is huppantam, gyűrtem magam alá a két lábam ruganyosan.

Első alkalommal a jógalégzés se segített

Az már csak tejszínhab a tortán, hogy azt se tudtam, mi fán terem IGAZÁBÓL a jógalégzés. Oké, értem: nagyokat lélegzek. Leszívom a levegőt a tüdőmbe – vegetatív alapon is megy? Nem? Nem. Merthogy irányítani kell, célra tartani, mint egy íjpuskát, fókuszálni. Hasra, mellkasra, vállra. Megtudom, hogy később a testem bármely porcikájára tudom majd irányítani az oxigénnel dúsított levegőt – valójában ez is egyike az öngyógyítás eszközének, a görcsök, feszültségek oldásának. Szóval hagytam a törökülést, és inkább hanyatt feküdtem, a jógalégzés elsajátítása okán. És élveztem. Izé, élvezni kezdtem, ahogy emelkedik, ahogy süllyed, ahogy bizseregnek a lábujjaim. Ki és be. Ki és be. Ki és be.

Arra ébredtem, hogy Olgi szól, kicsit mélyre szaladtam, de sebaj, örül, hogy a légzés segítségével ilyen klasszul lazulok elsőre. Vigyorogtam csendesen, hiszen gerincfájdalmaim miatt ön- és közveszélyesen kialvatlan vagyok. Igazából, ha egy pillanatra is szűnik a fájdalom, bárhol, egy kakukkszótól hangos fenyőcsúcson is elaludnék, az se zavarna, ha a fészekparazita kakukk megpróbálna kiebrudalni onnan. Zuhanás közben se ébrednék fel.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Szanszkritnyelv-lecke, első fejezet

De Olgi felkészülten várt: nem hagyta, hogy álomittasan lazuljak, elvégre a cél, hogy ne fájjak, hogy a gerinc melletti izmok erősödjenek, hogy a görcsök kilazuljanak. Ezért értelmezhetetlen utasításokat adott. Illetve a szavakat nagyjából értettem – ha magyarul mondta, de az ászanák nyelvén nem vagyok topon. Márpedig egy valamirevaló jógi azonnal és pontosan azt a pózt veszi fel, amit hall: például azt, hogy bhudzsangászana. Ühüm. Savászana. Még ühümebb. Trikónászana. Ühüm. Ühüm. Ühüm.

Kicsit megkavart ez a szanszkrit nyelv, de aztán magamra találtam. Vicc nélkül: már az első másfél óra után felfrissültem. A kacifántos nyújtások, a helyes légzés, a fókuszálás, valamint Olgi értő, figyelő szeme, és AHOGY beállított a helyes pózokba, valódi csoda. Mintha. Mintha… nem fájna annyira, és a lépcsőn is könnyebben megyek fel. Nem lihegek (annyira).

Hetente járok hozzá magánjógára, de ezzel egy időben folyamatosan otthon is nekifeküdtem a jógának. Naponta jógázok. A következő cikkben elmondom, hogyan. Mert nem lehet ám csak úgy átabotában nekiveselkedni ennek sem. De addig is csinálok egy üdítő savászanát. Csak el ne aludjak. Nem venné ki jól magát a szerkesztőségben. Mégiscsak egy munkahely.