Egészség

Depresszióssá tesz az okostelefon?

Bár számos előnyük van az okoseszközöknek, egy új brit kutatásból kiderült néhány dolog, amire érdemes odafigyelni.

Jean M. Twenge pszichológus szerint például számokkal kimutatható, hogy a mai tinédzserek magányosabbak, és sokkal kevesebb személyes kapcsolatot tartanak fent, mint azok, akik a 2000-es évek előtt voltak kamaszok. 2000 és 2015 között ez a szám 40%-kal csökkent. Ugyanez igaz a randizásra is, a mai kamaszok 2007-hez képest 20%-kal kevesebbet randiznak kortársaikkal, sőt a szexuális életükre és az alvási szokásaikra is hatással van, hogy mennyit nyomkodják a telefonjukat.

Fotó: iStock.com/ bowdenimages

Fotó: iStock.com/ bowdenimages

A felnőttek is érintettek

Bár tudjuk, hogy egy kamasz kezéből szinte lehetetlen kivenni a telefont, azért érdemes megpróbálni valamilyen szabályokat hozni, hiszen ezek az eszközök nagyon könnyen addiktívvá tehetnek még egy felnőtt embert is. Néhány tanulmány már húzott párhuzamot a mentális betegségek és a közösségi média használata között, így mindenképp érdemes kiemelten figyelni erre a jelenségre, hiszen akár depresszióhoz is vezethet. Dr. Rafael Euba pszichiáter szerint bár az okoseszközök egyik tulajdonsága épp az lenne, hogy összekössön minket, mégis rendkívüli mértékben képes növelni az elszigeteltség érzését.

Digitális detox

Hogy a felnőttek sem mentesek ettől a függőségtől, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a brit lakosság körében végzett kutatás szerint napi legalább két órát használják az okostelefonjaikat, ezzel az időtartammal pedig nem túlzás az Egyesült Királyságot „okostelefon-társadalomnak” nevezni. Az is igaz azonban, hogy a britek egyharmada rendszeresen próbálkozik „digitális méregtelenítéssel”, vagyis felismerte saját függőségét, és igyekszik leszokni róla.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!