Konyha

Lecsó, saksuka, ratatouille – ahány konyha, annyi variáció

Az egyik legnépszerűbb nyári étel a lecsó, amit bármikor pillanatok alatt összedobhatunk otthon, ha éppen nincs más ötletünk. Szezonja van ennek is, a paradicsom és a paprika ára is megengedi, hogy a nyár végéig élvezzük ennek az egyszerű ételnek az ízét.

Igaz, ami igaz, bár a recept hasonló, mindenki a saját szája íze szerint tesz hozzá vagy vesz el belőle hozzávalókat és fűszerezi. A legegyszerűbb recept hozzá, ha megpirítjuk az apróra kockázott vöröhagymát egy kevés olajon, majd rádobjuk az előre felkarikázott paprikát (csempészhetünk bele csípőset is). Mielőtt a paprika teljesen megpuhult, hozzáadjuk a paradicsomot, sózzuk, és már tálalhatjuk is a családnak. Sokan egy kis rántottával növelik az adagot, ez jó ötlet, ha éppen nincs annyi zöldség otthon, hogy mindenki jól lakjon, de tudunk még hozzáütni két-három tojást. Vagy ha így szeretjük, mert így lesz teljes számunkra az igazi, az otthoni lecsó. És persze nem feledkezhetünk meg a szalonnáról sem, különösen a füstölt szalonna ad remek ízt az ételnek. Kockázzuk fel és süssük meg a saját zsírjában, majd amikor már eléggé megsült, vegyük ki és a forró zsírban pirítsuk, dinszteljük a felkockázott hagymát. Innen mindent csinálhatunk az alap lecsórecept szerint, csak ne felejtsük el a végén a szalonnát visszaönteni a zöldségek közé. És a paradicsommal együtt tehetünk a lecsóba még fokhagymát is – igazi fejedelmi, nyári lakomának nézhetünk így elébe.

Fotó: iStock.com/tycoon751

Fotó: iStock.com/tycoon751

Elrontott lecsó

Bármennyire is egyszerű elkészíteni, el lehet rontani a lecsót. Mégpedig úgy, ha túlfőzzük a zöldségeket. Ha így jártunk, ne csüggedjünk, egy szuper ötlettel megmenthetjük a vacsorát. A túlfőzött lecsót turmixoljuk, pépesítsük össze, majd használjuk fel, mint „alap” a következő adaghoz, vagyis készítsünk hozzá egy újabb adag lecsót. Így senkinek fel sem tűnik, hogy elrontottuk a vacsorát, sőt valószínűleg még több csillogó szemet látunk majd az étkezőasztal mellett.

Lecsó más nemzeteknél

A lecsó a hagyományos magyar ételklasszikusok közé tartozik annak ellenére, hogy valójában balkáni eredetű. (Ettől persze még a magyar gasztronómia egyik alappillérének tartjuk.) De talán ezért sem meglepő, hogy más nemzetek konyhájában is megtalálható ez az egyszerű étel, csak egy kicsit mindenki másképp csinálja, hozzáadja a saját nemzetének ízvilágára jellemző összetevőket.

Fotó: iStock.cocm/gkrphoto

Fotó: iStock.cocm/gkrphoto

A szerbek például a paprika, paradicsom és vöröshagyma mellé szívesen adnak még padlizsánt és rizst (dzsuvecs), a törökök pedig az alapot előszeretettel variálják tojással – ahogyan mi is (menemen). Izraelben tojás, római kömény és petrezselyem kerül még a három alapzöldség mellé a serpenyőbe (saksuka), az olaszoknál pedig fokhagyma, olívaolaj és petrezselyem (peperonata). És természetesen ott a híres francia ratatouille, amelyben a vöröshagyma, a paradicsom és a paprika mellé padlizsánt, cukkinit, fokhagymát, olívaolajat és petrezselymet is hozzáadnak ehhez a népszerű és finom ételhez. Az elkészítésben is lehetnek különbségek, ezért ha megkóstolnánk más nemzetek lecsóit, érdemes utánaolvasni vagy egy rövid videót megnézni arról, hogy hogyan is készítik ők a lecsót.