Te + Én

Egy romantikus szerelmi történet, ami a háborúban kezdődött, és azóta is tart

A történelem egyik legsötétebb időszakában találkoztak, Editet férje a halálból mentette ki, de túléltek mindent, s azóta is, hetven éve élnek boldog házasságban.

1944 márciusában a német megszállók kimozdították pozíciójából Kállay Miklós magyar miniszterelnököt, és elkezdődött a zsidóüldözés. Abban az évben május és július között több mint négyszázezer zsidót deportáltak, közülük tizenötezer Auschwitzba került, és kilencven százalékukat azonnal megölték. A Székesfehérvár környékén élő Steiner Edit családját is elkapták, majd mindannyiukat Auschwitzba küldték vonaton. Odaérve személyesen Mengele fogadta őket, és csupán anya és lánya nem került gázkamrába a táborban, őket munkára fogták. Csoda, hogy a 20 éves Edit képes volt életben maradni, és még arra is maradt ideje, hogy verseket írjon, fésűt készítsen. Mivel magánál hordta őket, ezek még ma is megvannak. Aztán ahogy a németek birodalma darabjaira hullott, és a szovjet katonák egyre előrébb nyomultak, az auschwitzi táborból a rabokat sürgősen más táborokba szállították át. Az összeállított, őrzött csapatokat erőltetett menetben hajtották előre, s aki nem bírta az iramot, útközben halt meg. Több mint ötvenezer fogoly indult útnak, de csak húszezer érkezett meg a bergen-belseni koncentrációs táborba. Ezt a tábort 1945-ben felszabadították a britek, de ekkor Edit már nem volt a rabok között – útközben elszökött.

https://www.instagram.com/p/BW9d_C6DaBQ/?taken-by=onlypictures13

A skót megmentő

A halálútról azonban cseppet sem volt könnyű megszökni. Editnek is csak úgy sikerülhetett, hogy léteztek olyan katonai alakulatok, akik kifejezetten zsidók megszöktetésére voltak kiképezve. A korábban másfél évet olasz hadifogságban töltő skót John Mackay is egy volt a Különleges Légi Szolgálat katonái közül, és ő segítette Editet a menekülésben. Ezután legközelebb egy faluban találkoztak, ahol ünnepséget rendeztek a megmenekült rabok örömére. A skót katona nem mert odamenni Edithez, ezért egy barátjával üzente meg neki, hogy szeretné felkérni egy táncra. Edit azt üzente vissza, hogy Mackay álljon elé maga, és majd akkor táncolhatnak. A férfi megtette, és ekkor pecsételődött meg a sorsuk: egymásba szerettek.

https://www.instagram.com/p/BW9d9qWjQta/?taken-by=onlypictures13

Az élet Skóciában

Edit és John 1946 nyarán meg is ülték a lakodalmat, aztán a férfi hazájába költöztek. Szállodásként dolgoztak hosszú évekig, közben pedig két gyermekük született, Sharon és Peter. Azóta elteltek az évek, Edit mára 92, John 96 éves lett. Hét unokájuk és öt dédunokájuk ad nekik feladatot bőven, de a házaspár rossz egészségügyi állapota miatt egy idősek otthonába költözött be. Először Editnek volt szüksége állandó felügyeletre, egy évre rá pedig férje is követte. Még ott is ugyanolyan aranyosak, mint voltak: drágámnak szólítják egymást, udvariasak, gyengédek, szeretetteliek. A Valentin-napokat is megünneplik – most először az idősek otthonában tartották a 71. ilyen ünnepüket. John és Edit amikor a hosszú és boldog házasság titkáról faggatták őket, azt válaszolták, hogy ne csak Valentin-napon, hanem egész évben legyünk romantikusak párunkkal.