Csillagok

Hogy telik az évünk? Lehet, még jobb, ami hátravan belőle!

Év elején tele izgatottsággal vágunk bele az új esztendőbe: reméljük, hogy idén minden más lesz, jobb és szebb hónapok köszöntenek az életünkbe, a terveink valóra válnak, a vágyaink beteljesülnek. Aztán ahogy telnek-múlnak a hetek, szépen lassan megfeledkezünk a tervekről és a vágyakról, csak élünk napról napra, és már el is telt hat hónap. Ilyenkor érdemes lehet számot vetni azzal, hogy mit hogyan csináltunk, valóban tettünk azért, hogy sikeres legyen az új év, vagy már január másnapján visszaálltunk a mókuskerékbe?

Az egyik lényeges dolog, amit az életviteli tanácsadók is hangsúlyozni szoktak, hogy legyünk pozitívak, álljunk pozitívabban a dolgainkhoz, és nem utolsósorban a bennünket körülvevő emberekhez. Mert ahogyan velük bánunk, ahogyan hozzájuk viszonyulunk, azt visszatükrözheti az életünk többi területe. Ha például kedvesek vagyunk, mások is kedvesebbek lehetnek velünk, ami megkönnyítheti a munkahelyi vagy a magánéleti hétköznapokat.

Ne féljünk az új ismeretségektől

Bátran engedjünk be új ismerősöket az életünkbe, ismerkedjünk – sosem lehet tudni, hogy mikor találkozunk valakivel, aki segíteni tud, aki hozzájárulhat a jövőbeni sikereinkhez – legyen ez egy új ruhatár, egy új étterem, egy új barátság vagy egy új munka.

Fotó: Unsplash/ Priscilla Westra

Fotó: Unsplash/Priscilla Westra

A kritika mint görbe tükör

Amikor valakit kritizálunk, akkor sokszor a saját frusztrációnkat és félelmünket vetítjük ki másokra – a szakemberek szerint. Ha megpróbáljuk mindenkinek a szebb oldalát észrevenni, talán mások is a szebb oldalunkra figyelnek majd.

Mi tesz bennünket boldoggá?

Valószínűleg hasonló dolgoknak örülnek mások is. Adni jó, legyen az egy bók, egy kis figyelmesség, szívesség vagy apró ajándék, mondjuk egy kávé a kollágánknak. Meglátjuk, a sok „adás” könnyen „kapáshoz” vezethet, akkor pedig inkább jó dolgokat kapjunk vissza, mint sok rosszat.

Szeressük önmagunkat

Örüljünk az apró sikereinknek is, foglalkozzunk önmagunkkal, erősítsük a gyengeségeinket és hangsúlyozzuk az erősségeinket. Dolgozzunk a saját fejlődésünkön, ne csak a hibákat vegyük észre, de a pozitív tulajdonságainkat is. És koncentráljunk ez utóbbikra minden nap. (Ha esetleg nem megy egyedül, kérdezzük meg a barátainkat, családtagjainkat, hogy szerintük milyen rossz tulajdonságaink vannak, és próbáljunk változtatni azokon.)

Felesleges vitatkozni

Persze nem minden esetben, de vannak azok a helyzetek, amikor nem érdemes belemenni a veszekedésbe. Hagyjuk inkább, hogy elmúljon a feszültség, és ha lehet, higgadtan beszéljük meg, mi volt a félreértés, mi az, amit másképp látunk. A felesleges vitákból felesleges feszültség, idegesség és düh keletkezhet, ami megmérgezheti a napunkat. Erre pedig minden bizonnyal nincs szükségünk.