Siker

A Harry Potter szerzője új történetet írt, de nem a hagyományos módon

Ötvenedik születésnapján az alkalmi ruhájára írta rá egy új történetét J. K. Rowling. A ruha azóta a gardróbjában lóg – mesélte a CNN-nek adott interjújában az írónő.

Bár júliusban született, tavaly halloweenkor tartotta az ötvenedik születésnapját – idézte fel a Harry Potter-regényfolyam szerzője. Elmondása szerint a könyv nagy részét a születésnapi ruhájára írta. „Nem tudom, hogy valaha megjelenik-e, de most egy gardróbban lóg” – fűzte hozzá.

Fotó: Pixabay/ CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Lumos az árvákért

Az interjúban az árvákon segítő, Lumos elnevezésű alapítvány születéséről is beszélt. Felidézte, hogy akkoriban különösen érzékeny volt a témára, mert éppen gyermeket várt. Egy vasárnapi újságban látta meg egy gyermek képét, akit egy cseh intézményben dróthálóval fedett ágyban tartottak a nap legnagyobb részében. „Megdöbbentem és elszörnyedtem. Úgy éreztem, mindenképpen tennem kell valamit ezért a kisfiúért és a sorstársaiért” – emlékezett vissza. Rowling elmondta, azért is megérintette a cikk, mert legjobban a tehetetlenségtől és a kis helyektől fél. Arra gondolt, hogy ez a kisfiú be van zárva a ketrecszerű ágyba, nem tud magáért szót emelni, és senki sem szól az érdekében.

Férfi író látszatát akarták kelteni

Az írónő felidézte, hogy kiadója kérésére szerepeltek keresztnevei, a Joanne Kathleen helyett azok kezdőbetűi, a J. K. az első Harry Potter-regényen. Ugyanis mivel a történetet lányoknak és fiúknak is szánta, a kiadó jobbnak látta, ha egy ideig nem derül ki, hogy nő a szerző. A regény azonban a megjelenés után nyomban elnyert egy díjat, Amerikában is kiadták, óriási publicitást kapott, így percek alatt kiderült, ki is az írója. Megjegyezte, hogy magától sohasem választotta volna ezt az írói nevet, de olyan hálás volt a kiadónak, hogy tulajdonképpen bármilyen más névbe is belement volna. Manapság azonban már örül is az írói álnévnek, úgy érzi, ezzel jól el tudja választani a magánéletét, amelyben férjezett nevén, Jo Murray-ként szerepel – írja az MTI.