Csillagok

Meghalt Dévény Anna gyógytornász, a Dévény-módszer kidolgozója

Életének 81. évében elhunyt hétfőn Dévény Anna gyógytornász, művészitorna-szakedző, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója – tudatta a Dévény Anna Alapítvány az MTI-vel.

Dévény Anna 1957-ben diplomázott a Testnevelési Főiskolán, majd a neurológiai klinikán dolgozott gyógytornászként, közben művészi tornát tanított. Ő dolgozta ki a Dévény speciális manuális technika-gimnasztika módszert (DSGM), amellyel a mozgássérült gyermekeknél és felnőtteknél is kimagasló eredményeket értek el. 1996 óta speciális tréningeket tartott a Magyar Nemzeti Balett művészeinek is. Tevékenységéért 2003-ban Batthyány-Strattmann László-díjat, 2010-ben Prima Primissima díjat kapott. 2014-ben a Magyar Édemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetését vehette át. 2017-ben a Dévény-módszer kiérdemelte a Magyar Örökség Díjat.

Budapest, 2013. május 14. Dévény Anna gyógytornász az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Az Alapítvány Facebook-oldalán olvasható utolsó személyes üzenete:

„Imádott Babáim!

Ügyesedjetek, okosodjatok, ne sírjatok sokat, mert egyszer rá fogtok jönni, hogy milyen fontos, amit most úgy éreztek, hogy nem szerettek. Mi nagyon vigyázunk rátok, én odaföntről is. A szívem mindig veletek van.

Panni néni”